Kritika: Steve Jobs élete Walter Isaacson szemével

Milyen Steve Jobs életének története Henry Kissinger és Albert Einstein életrajzírójának szemével? Ha létezett valaha sikerforgatókönyv, hát ez biztosan az. Miért nem az év legjobb olvasmánya a könyv, pedig azt várnánk, noha minden lehetősége megvolna arra, hogy akár évtizedekre maradandót alkosson?

Valójában le kell szögezni, hogy egy nagyon-nagyon-nagyon jó olvasmányról van szó, de talán mégsem abban az értelmében, ahogy azt mindannyian vártuk volna.

Walter Isaacson biográfiája szokatlanul nagy hangsúlyt fektet az emberrel szemben arra, hogy Steve Jobs milyen cégek és termékek létrejöttében és működésében játszott kulcsszerepet. Természetesen, mint napjaink üzleti életének egyik legjobb intuíciókkal rendelkező, legmerészebben újító egyénisége, aligha választható el szigorúan fizikai és szellemi teremtményeitől. Valójában nem lehet elmondani úgy Steve Jobs történetét, hogy ne kerülne óhatatlanul is szóba az a rengeteg dolog, amit neki köszönhetünk – munkássága és élete sok tekintetben egy és ugyanaz.

Vannak azonban Jobs életének más aspektusai is, melyek közül néhányra Isaacson különös hangsúlyt fektet. Mindvégig igyekszik ezek környékén tartani a reflektorfényt, addig csűri-csavarja a dolgot, míg elénk a ragyogó felszín kerül, a hibákat pedig elrejti az esemény fonákja.

A könyvben érezhető azonban, hogy továbbra is akadnak titkok. Nehéz lenne eldönteni, hogy ezeket Isaacson nem akarja, vagy nem is tudja a felszínnél jobban megbolygatni. Ahogy Isaacson kifejezni próbálja mindezt: a Steve Jobsot körüllengő Reality Disortion Field (realitástorzító mező) nem halt meg Jobs-szal.

A csalódásra ítélt olvasók tábora közül az első csoport a technikai részletek iránt mélyen érdeklődőké. Isaacson nyilvánvalóan nem reál beállítottságú író, s idegenkedik ettől a megközelítéstől. A részletes kifejtés többnyire akadályokba ütközik, részint az Apple mérnökei, részint Jobs maga miatt. Ezeket Isaacson jobb megoldás híján az absztrahálásig egyszerűsíti, s csak nagy vonalakban tárja fel a grandiózus koncepciókat. Ez minden bizonnyal frusztráló azoknak, akik az alapokat már értik és sokkal inkább valami technikai különlegességre lennének kíváncsiak.

A másik nagy csoport mindazon csalódóké, akik már valamennyire ismerik Jobs előrehaladását egészen a modern korszakig. Az életrajz jelentős része ugyanis a korai Apple évekre és a Macintosh készülésének történetére épül. Korábban már mindkét téma alaposan ki lett vesézve Michael Malone jóvoltából az Infinite Loop-ban valamint Andy Hertzfeld művében a Revolution in the Valley-ban.

Kérdéses, hogy van-e a könyvben annyi érdekes információ, ami kielégíti a közönség kíváncsiságát, melyet nem kisebb személyiség, mint az ezredforduló egyik legjelentősebb embere keltett fel?

Szenvedélyek kereszttüzében

A könyvön keresztül mindvégig Isaacson egy olyan ember portréját színezi, aki sokkal inkább érzékeny és érzelgős, mint ahogy azt Jobs hivatalos szerepléseiből sejthető, hiszen itt félelmetes, már-már gátlástalan vitapartnerként és könyörtelen kritikusként ismertük meg.

Észrevehető, hogy mintegy két tucat utalás található arra, hogy Jobs valami felett nyilvánosan könnyeket hullat. Ezt az ominózus pontot a biográfia szinte valamennyi kritikus olvasója felhánytorgatja.

A számos eset közül ugyanis mindössze egyetlen egy alkalommal csal Jobs szemébe könnyeket élő emberi lény, azaz személyes kapcsolat. Az illető természetesen Tina Redse, Jobs egykori párja, máskor jobbára az elkeseredés és a düh tört ki az Apple vezérigazgatójából.

Szinte minden alkalommal, amikor a könyv sírni láttatja, Jobs-ot valamilyen üzleti probléma nyomasztja.

Jobs sírt Lee Clow (a nagyszerű Think Different kampány PR vezetője) említésekor is többek között, s ugyanígy megkönnyezte az Apple partnerkapcsolatának felbontását megelőző vitát Steve Wozniakkal. Sírt akkor is, amikor a Macintosh csapatával kellett közölnie, hogy elhagyja az Apple-t.

Azonban akkor is egereket itatott, amikor megtudta, az iMac tray-loading CD drive-ot kap, az általa preferált slot-loader helyett…

Lehet, hogy egyszerűen csak ezek azok a példák, melyeket Isaacson kiemelt, mégis számomra ez valahogy hangsúlyossá vált.

Ezek a könnyek nem jelentik szükségképpen azt, hogy Jobs érzéketlen lett volna az emberek iránt. Éppen ellenkezőleg, nagyon is sok érzelemről tanúskodnak még azok a pillanatai is, a könyv szerint, amikor viselkedését külső szemmel finoman szólva is undokként értékelte volna bárki, azokkal szemben, akik nem hajlottak meg akarata előtt vagy nem teljesítették elvárásait.

Jobs kollégája vagy saját szavaival élve lelki (üzlet)társa („spiritual partner”) az Apple-nél, Jonathan “Jony” Ive ezzel szemben így kommentálta a kérdést: “Steve egy nagyon-nagyon érzékeny fickó. Ez az egyik dolog, ami miatt annyira sokszor viselkedik antiszociálisan, ami miatt bunkó és még a lelkiismeret se furdalja” fejti ki Ive. “Meg tudom érteni, hogy azok az emberek mért viselkednek így, akiknek épp elég bőr van a képén és úgy általában érzéketlenek, de aki ennyire érzékeny, azt soha…” (Isaacson, 461)

Ive mégis úgy kerül bemutatásra, mint aki mély baráti érzéseket táplált Jobs iránt s a munkában is szívesen vállaltak közösséget, kivétel ezt a viselkedést.

Jobs nyilvánvalóan a szenvedélyek embere is volt, s mindabba, amit tett jókora érzelmi befektetést is vitt. Ez a magatartás egyébként megfigyelhető szinte minden nagy művésznél, zenésznél és írónál, akik olyan sokat adnak magukból műveikben, hogy valami igazán nagyot alkotnak, mely sok életet új mederbe terel.

Szintén gyakorta esik említés a könyvben arról a feszültségről, mely Jobs-ot szinte egész életében kínozta. Összeférhetetlen volt számára mély, gyakorló Zen buddhista vallása és az a tény, hogy profittermeléssel és üzleti mesterkedéssel foglalkozik folyamatosan.