Diablo 4: Minden amit tudnod kell - Spirtiborn Quill Volley nerf

Tudd meg, hogy miért döntöttek a fejlesztők a Spiritborn Quill Volley nerf mellett, és hogy miért borította fel ez a képesség a Diablo 4 egyensúlyát túlságosan. 

Miért döntöttek a fejlesztők a Spiritborn Quill Volley nerf mellett?

A Diablo 4 a Diablo sorozat egyik legjobban várt része, hiszen a sorozat korábbi része eddig szinte tökéletesre sikerült. Pont ezért, óriási lelkesedés kísérte a játék megjelenését, amely bizony nem kevés nyomást fektetett a fejlesztőkre. Ennek ellenére, a játék rendkívül jól sikerült és nem meglepő módon a Diablo sorozat eddigi legtöbbet eladott játékává vált. 

Azonban, természetesen a Diablo 4 sem sikerült tökéletesre, hiszen a fejlesztőken mégis úgy kellett dönteniük, hogy nerfelik, vagyis gyengítik a Spirtiborn Quill Volley-t. Ebben a cikkben azt vesszük látcső alá, hogy vajon milyen okból döntöttek a fejlesztők így, és hogy miért volt túlságosan erős a Spirtiborn Quill Volley. 

Mikor döntenek a fejlesztők a nerf mellett? 

A nerf egy angol szó, amely azt jelenti, hogy az adott játékbeli elemet a fejlesztők jelentős gyengítik, hogy többé ne legyen túlságosan erős, így kiegyenlítve a játékbeli elemeket. A nerf leginkább FPS játékok esetében gyakori, azonban amint arra most egy kiváló példát láthattunk, akár az RPG játékok esetében is megjelenhet. 

A Diablo 4 a megjelenése után pedig drámai változásokon ment keresztül, így szinte elkerülhetetlenné vált a fejlesztők számára, hogy a Spiritborn Quill Volley nerf mellett döntsenek, mert a játékosokat olyan képességekkel látta el, amelyek túlságosan erőssé tették őket a játék többi eleméhez képest. A Diablo 4 hasonlóan a legjobb nyerőgépes játékok most több millió játékossal rendelkezik, így nem csoda, hogy sokan kihasználták a Spirtiborn Quill Volley képességeit. 

Miért pont a Spirtiborn Quill Volley? 

A Diablo 4 fejlesztő stúdiója a Blizzard, amely folyamatosan igyekszik a játékosok véleményei alapján fejleszteni a játékot. A Spirtiborn, amely köztudottan a játék egyik legerősebb kasztja volt, az új Vessel of Hatred DLC kiadását követően pedig központi szerepet töltött be a metában és hatalmas hatást gyakorolt a játékra. 

A Spiritborn azért bizonyult ilyen erősnek, mert azok a játékosok amelyek ezt a kasztot választották észrevették, hogy a kaszt kidolgozottsága jóval magasabb, mint a Diablo 4 5 induló kasztja. A játékosok így kifejezetten hamar hozzáférhettek néhány különleges képességhez, amelyek könnyen kombinálhatók függetlenül attól, hogy ki milyen Spirit Hall választást tett. 

Az egyik Spirtiborn képesség azonban még inkább kiemelkedett, mivel már a játék kezdete után rendkívül erős és előrébb haladva még tovább javul. Ez az új Quill Valley képesség, amelyet az Eagle vonalból szerezhetsz meg. A Quill Valley segítségével egy kúp alakban tollakat lőhetsz előre, hogy még több sebzést okozhass az ellenfeled számára. A fejlesztők tehát úgy döntöttek, hogy nem várnak tovább és gyengítik a Spirtiborn Quill Valley képességet csakúgy, mint azt korábban a Path of Exile esetében tették. 

Mi tette túlságosan erőssé a Spirtiborn Quill Valley-t? 

  • Hamar megszerezhető volt
  • Óriási sebzést okozott 
  • A játék legjobb kasztja, a Spirtiborn számára készült 
  • Spirit Hall választástól független volt

A Spirtiborn is nerfet fog kapni? 

A Blizzard előszeretettel erősíti meg az új kasztokat, így nem valószínű, hogy a Spirtiborn számára is nerfet terveznek, azonban az egyszer biztos, hogy a Quill Volley uralta a játék statisztikáit, így elkerülhetetlenné vált annak gyengítése a játékbeli egyensúly fenntartásának érdekében.

A játékosok már a nerf bejelentése előtt is számítottak arra, hogy a fejlesztők így fognak dönteni, ezért egyre többen használták ki a Quill Volley nyújtotta szuper képességeket. A legtöbben úgy gondolták, hogy a képesség egy mechanikai gyengítést fog kapni, de arra is számítottak, hogy a sebzését jelentősen csökkentik. Ráadásul a Quill Volley még erősebbé vált a játékban dedikált Diablo 4 Nahantu Aspect miatt, amely azt is lehetővé tette a játékosok számára, hogy a képesség használatát követően “shotgunozzanak”. Ezzel a képességgel pedig szinte minden célpontot egyszerűen szét lehetett zúzni, amely nagyon felborította a játék egyensúlyát. 

A kérdésre válaszolva tehát nem valószínű, hogy a Spirtiborn is nerfet kapna, azonban korántsem elképzelhetetlen tekintve, hogy a játék egyik legerősebb kasztja. A fejlesztők ezzel kapcsolatban még nem tettek bejelentést, de mi úgy gondoljuk, hogy nem valószínű, hogy a nerf a közeljövőben bekövetkezik. 

A nerf részletei

A játék egyik fő fejlesztője, Adam Fletcher nemrég redditen úgy nyilatkozott, hogy a nerf során csakis a játékosok érdekeit tartják szem előtt és azt, hogy senki ne tehessen a játék hibájából olyan előnyre, amelyet nem érdemelne meg. A Spirtiborn Quill Volley esetében pont ezt vették észre, ezért úgy döntöttek, hogy a 2.0.3 update során a Spirtiborn kaszthoz tartozó kiemelkedően erős képességeket gyengíteni fogják. 

Azt is hangsúlyozta, hogy ezt nem azt jelenti, hogy olyan szinten gyengévé teszik ezen képességeket, hogy mostantól senki nem akar majd játszani velük, hanem csakis olyan szintre lesznek gyengítve, hogy a játék egyensúlyát ne borítsák fel. 

Összegzés

Most már te is láthatod, hogy miért volt szükség a Diablo 4 legnépszerűbb kasztjának, a Spirtiborn-nak bizonyos képességeinek javítására és nerfelésére, hiszen amint ezek a képességek felborítják a játék egyensúlyát a fejlesztőknek minél hamarabb lépniük kell. A játékosoknak így is elegendő idő állt rendelkezésre, hogy a Spirtiborn túlságosan erős képességeit a saját hasznukra fordítsák. Szerinted is túlságosan erős volt a Spirtiborn Quill Volley?