Grand Theft Auto: Vice City
A Grand Theft Auto sorozat
mindig is a kedvencem volt. Az eredeti GTA nagyon bejött, sokat játszottam vele.
A második rész is tetszett, de a furcsa vizuális megvalositása miatt (most az
autok kinézetére gondolok) nem forditottam rá kellö figyelmet. Tavaly pedig
megjelent egy uj játékstilus alapmüve, a GTA III, az etalon, mely mostanra, a
Vice City megjelenésével érett egy feledhetetlen játékká.
Itt meg is jegyezném, hogy divatjátékká is vált részben, hiszen az elsö két
résszel nem játszottak olyan sokan. Most pedig etalonjáték lett belölük. De
sebaj, ez legyen a legkevesebb gond velük. A vérbeli játékosnak ugyis a
tartalom, és nem a forma számit.
Persze a forma sem utolso. A Rockstar-on belül tevékenykedö Rockstar North-os srácoknak köszönhetöen ujra csucsra jutott a sorozat. Szinte nem hiszem el, hogy két év alatt két Év játékát készitettek a Rockstar-nál (szerintem a Vice City is Év Játéka lesz). Szoval ujra beszállhatunk a bünözés szervezett, kegyetlen körforgásába, ahol csak a legravaszabb maradhat életben. Föhösünk Tommy Vercetti lesz, aki néma elödjével ellenben igenis, tud beszélni, mégpedig nem is akárki, hanem Ray Liotta ad neki hangot (most éppen az Azonosság cimü film föszereplöje). A történet elég sablonos, de vannak benne csavarok, szoval tessék: Tom 15 év után kiszabadul a börtönböl, majd rögtön rábiznak egy drogbizniszt. A csere nem sikerül, a kábitoszer és a pénz is elveszik. Erre persze a nagykutya, Sonny Forelli bepöccen. Feladatunk immár nem más, minthogy kárpotoljuk az öt ért veszteségeket, magyarán adjuk neki vissza elvesztett pénzét. S ha már éppen Vice City-ben vagyunk, akkor miért ne vessük meg a lábunkat, és vegyük át az alvilág irányitását? Jo ötlet, s csak rajtunk mulik, hogy véghez tudjuk-e vinni elképzeléseinket.
S mivel erösen ide kapcsolodik, ezért lássuk is az ujdonságokat. A legfontosabb, hogy ezentul megszerzett pénzünket befektethetjük különbözö ingatlanokba. Persze ha már van elég lovénk, meg nem árt eljutni a játékban bizonyos szintig. Ezen házak többsége nem termel pénzt, csak garázsként és mentéshelyként szolgál, ám a drágább épületek a kitüzött küldetések teljesitése után napi x összeggel hozzájárul költségvetésedhez. Ezt a pénzt személyesen kell beszedned, ami kissé sok idö, de legalább megéri. A GTA3-al ellenben viszont nem fogunk olyan gyorsan gazdagodni. Az elsö küldetés 100 dollárt ér, ami nem sok, és a keményebb küldetések után sem kapunk 10000-nél többet (csak nagyon a vége felé, s föleg az ingatlanokbol). Ellenben érdemes idöt forditani a Rejtett Csomagok keresésére, mivel elég hamar atom fegyvereket szerezhetünk. 10 után golyoállo mellény, 20 után láncfürész, 30-nál Colt, ami egy golyoval öl, 40-nél lángszoro, 50 után lézerkövetös hangtompitos távcsöves puska, az egyes számu kedvenc, 60-nál 8 csövü golyoszoro, a "nagypapa", olyan, mint amivel Schwarzenegger a Predatorban letarolta a fél erdöt, a második kedvenc, 70 után rakétavetö, ezután tárgynyeremények, ugy mint helikopter a Villa kertjében, ami vizre is le tud szállni, söt, van rajta egy kifogyhatatlan gépágyu, majd pedig tank, bár azért be kell menni a katonai bázisra. A csomagok kinézetre is változtak, nemcsak tartalomra, most egy kis zöld azték szobrot keressünk. Uzi-t viszont érdemes gyüjteni, mert abbol kevés van. Egy másik nagyon jo dolog, hogy a fegyvereket csoportokba sorolták, és csoportonként csak egy darab lehet nálad. Van az ököl, amihez boxer dukál, a veröszerszám, vagyis a csavarhuzo, bicska, baseballütö, kalapács, bárd, gumibot, golfütö, láncfürész (remélem, nem hagytam ki semmit), akkor a pisztolyok, robbanoanyagok, géppisztolyok, gépkarabélyok, nehézfegyverek és a mesterlövész puskák. Felsorolni is sok, de legalább van választék. Mindent megtalálhatsz a pályán elrejtve, de tudsz vásárolni is az AmmuNation-ban és a barkácsboltban. S hogy következetes legyek, essen most szo a boltokrol és egyéb belsö terekröl. Ez is ujdonság, hogy csak ugy besétálhatsz az épületek némelyikébe, melyek száma nem tul nagy, de a GTA3-hozképest többszörös. Az utcán lévö kisebb boltokba csak be kell sétálni, de vannak nagyobb helyek, ahová egy kis töltés után kerülünk csak be (klubok, felhökarcolok, bevásárloközpont). S a játék sem hazudtolja meg magát, hiszen ha már vannak üzletek, akkor ki is lehessen rabolni öket. Csak az eladora kell tartani a pisztolyt (bár szerintem a "Schwarzenegger tipusu" gépágyu hatásosabb), s már adagolja is a pénzt, na meg persze megnyomja a láthatatlan riaszto gombját. Alapbol 2-es körözés, de ha várunk még, és ujabb pénzkötegeket veszünk el, akkor a körözés nöni fog. Itt szintén megemliteném, hogy föhösünkre más-más ruhákat is aggathatunk, csak keresni kell a polo alakos ikonokat. A játék teljesitése során rengeteg lesz majd a golfruhátol a csövescuccig. Ruhaváltással legfeljebb a 2-es körözést tudjuk megszüntetni. S a körözésnél elidözve hadd mondjak pár szot a zsarukrol és más lekoptatási modokrol. Megmaradt majdnem minden a régiben, Pay 'n Spray, csillag ikon, a rendörök intelligenciája. Ujitás (és nagyon tetszik), hogy egy rendörnél egy pisztoly és egy gumibot is van, söt, sajnos még használni is tudja öket (magyarán 10 centiröl nem lödözni, hanem ütni fog). S a valos életböl véve szintén, megjelentek a civil ruhás rendörök. Bevetésük magasabb körözés esetén történik, viszont akkor elég jol nyomulnak, mert általában Cheetah-t vezetnek, és nem ügyelnek a kocsi fényezésére. S a végére hagytam a "legfontosabb" ujitást, amit már az elözö részben is el lehetett volna helyezni: a motorozást. Alap 4 fajta van belöle: robogo, amivel pizzát lehet pénzért kivinni, chopper a szelid motorosoknak, gyorsasági moci a sietöseknek és crossmotor az extrémeknek. Már csak egy müfaj hiányzik, ez pedig a rendörmotor, kár érte, nagy durranás lehetett volna. A kétkerekü melletti érv, hogy gyors és nehezen sérül, hátránya viszont, hogy tökéletes irányitást igényel, különben ütközés esetén leesünk vasparipánkrol és különbözö mértékben sérülünk is. Végül ha valaki lesz olyan ügyes és tanulmányozza az irányitást (vagy a statisztikát), akkor felfigyelhet az elöre- és hátrahajolás gombokra (vagy az egykerekezés vagy elsökerekezés értékekre). Ezeket legkönnyebb a crossmotorral végrehajtani, bár a Stoppie a gyorsaságival jobban megy. A többit meg találjátok ki, nekem közel 3 perc hosszu egykerekezésem van. Létezik egy kétkerekezés opcio a statisztikában, de még nem jöttem rá, hogy hogyan lehet végrehajtani (annyi már biztos, hogy nem motorral). Bocs, de kérek egy kis pihenöt. Vajon mit hagytam ki? Annyi uj ötlet van, hogy csak kapkodom a fejemet, a gondolataimat. Ha minden igaz, még 2 dolog következik. Az elsö, hogy az autokat baseballütövel is megrongálhatjuk (vagy ami éppen akad), ráadásul kilöhetjük a kerekeket és a sofört is. Ezt már láttuk ugyan a Mafiában, de hát akkor is. Egyszer meglepödtem viszont. Éppen az elöbb emlitett kocsirombolást gyakoroltam az Ocean's View Hotel elött állo sárga-szürke kocsin, amikor kiirja a gép, hogy 50 dollárt kaptam a rombolásért. Valami hülye bonusz lehet, mert vagy ötször megkaptam, miközben püföltem a kocsit. A második pedig a repülés. Na nem drogtol, hanem helikoptertöl. Bizonyos épületek tetején ugyanis ott parkolnak, némelyik ingyen elvihetö, másokhoz meg kell venni a házat. Viszont közlekedni rém egyszerü vele, a rendörök a levegöben nem nagyon tudnak bántani, egyszoval rulez.
Nekem ennyi elég az ujdonságokbol. Most már letisztáznám a dolgot és egy kicsit összefoglalnám. Ezzel a játékkal hozzájutunk egy extra tuning GTA 3-hoz. "Csak" 2 fösziget, de köztük még 3 kisebb is van, szoval megvan felnyitás szerint a 3 rész. A város képe teljesen más, tele van sikátorokkal és meglehetösen sok a belsö tér. Közlekedési szempontbol nincs metro és nyeregvasut, viszont kaptunk motrokat és helikoptert. Megszerzett pénzünket pedig befektethetjük vállalkozásokba, amik majd még több lovét hoznak a konyhára. Egyébként a játék nem olyan gigászi, mint az elözö, gondolok itt a kisebb területre és a gyorsabban kioldodo szigetekre. Természetesen a kor elörehaladtával a játék külcsinye is javult (már ha a géped is birja). Bevallom, én nem tapasztaltam olyan eget rengetö dolgokat, csak azt, hogy a játék szaggat. Ugyanolyan beállitásokkal, mint a GTA3-ban, ez a játék egy fél ora játékidö elteltével nálam fokozatosan belassul, majd 45 perc elteltével élvezhetetlenné válik (ilyenkor ugy akad, mint a GTA3 egy Pentium 2-n félig megsütött procival és GeForce 2 MX kártyával). Az okát nem tudom, de idegesit. Elönye viszont, hogy ilyenkor el tudok szakadni a géptöl, igy betartva a szemkárosodás elleni szabályt (tudjátok, oránként negyed ora szünet!). A hangok meg egyszerüen királyak, gondolok itt most különösen a szinkronhangokra és a motorok különbözö zöngéire.
Szoval megint egy fantasztikus egyveleget kaptunk a bünözöéletböl. Elnézést kérek azoktol, akik nehezményezik, hogy nem irtam kimeritöbb cikket, nem soroltam fel az összes lehetöséget (taxizás, kurvázás, stb.), nem irtam a játék történetéröl (minek löjem le a poénokat?), de azt hiszem, hogy akit érdekelt a GTA sorozat, az tudni fogja, hogy miröl van szo. Vagy csak olvassa el a GTA3 cikket a honlapunkon (tényleg, most jut eszembe, hogy "magyarok vagyunk, vagy nem?", miért ne legyen inkább HUNLAP). Még valami. Akinek problémája van a játékkal kapcsolatban, az nyugodtan irjon egy emilt, mi segitünk (persze, ha tudunk, de miért ne tudnánk). Na, akkor csökutya, jo játékot!