Nox Aurea – Ascending In Triumph (2010)

Nox Aurea. Az Arany Éjszaka. Amolyan nordikus hatású szimbólum. Már ami a fehér éjszakák asszociációs körét illeti nálam, de emellet a transzecendenciára is érdekes súlyt fektető névválasztás. A szabadság és káosz képével gondolataink közt ránézve a borítóra sok minden eszünkbe juthat. A fa ősi jelkép. Elég csak az élet- és családfákra gondolni, míg a az égig érő fajtákról szóló mesék fái síkokat, világokat kötnek össze. Az amúgy meglehetősen ízléstelen tarkaságú borító tehát jól illusztrálja, hogy mi jellemzi nagy vonalakban a Nox Aurea muzsikáját.

Az Ascending In Triumph cím azonban egy kicsit ellentmond az eddigi misztifikált, doomos, gnosztikus-szimbolikus légkörnek. Mintha elütne a dicső felemelkedés gondolata a klasszikus doom-attitüdtől. Persze ez egész addig meglepő, amíg nem halljuk az első mélységes melankóliában hömpölygő dalt. A címadó opusz korántsem mutat semmiféle (a nevéből kiindulva power metálosnak vélhető) könnyedséget. Súlyos, mély, karcos nyitány.

A vonósok ugyan javarészt samplerből szólalnak meg, mégis szép intró hosszúságú felvezetővel indítják a nro. 2 számot. A The Loss And Endeavour of Divinity hallgatása közben több okból is a Draconian korai próbálkozásai jutnak eszembe. Egyrészt az énekeshölgy Alice Persell valószínűleg nagy rajongója Jonna Enckell és Lisa Johansson munkáinak, másrészt a Theatre of Tragedy legelső korszakából már ismeretes szépség és szörnyeteg felállás tökéletes kihasználás is a Draconian módszereire emlékeztet.

A dalok hossza sem üt el a doomos konvencióktól. Az átlag játékidő valahol 6 és 8 perc között variálódik. Ennek egyfelől előnye, hogy a szokásos verze-refrén-verze-refrén-refrén  szerkezet helyett a 4-5 perces hossznál sokkal nagyobb teret enged a kibontakozásra. Másfelől hátránya, hogy a Nox Aurea általában lassú vagy még lassabb zenét játszik. Következésképp még hosszabbnak tűnik a szüntelenül hullámzó, borongós végtelenség.

Hiába kombinálják gazdagon mindenféle szimfonikus elemmel, a dalok nem nagyon mutatnak mélységeket és magasságokat. A gitárok sem váltanak sűrűn dinamizmust, legfeljebb hangerőt, ha mégis, hát azokat a hangokat és kísérő dobfutamokat a black metál ingoványosabb területéről kölcsönözték. Az összhatásba nehezen eldönthető, hogy az édeskés Liv Kristine árnyalatait is megidéző női hang által hordozott gótikus tónus vagy az insztrumentális szakasz death jellegű hanghordozása adja-e a fő vonalat.

A sorban negyedik Mother Alatheia Part II (első része a megelőző Via Gnosis albumon található) hozza meg az igazán igényes, frissebb színezetet. Noha az énekkel korántsem vagyok megelegédve. Nehéz eldönteni, hogy a hölgyikét gyötri meg a hangerő jobban vagy fordítva, esetleg a kényszeredett eredmény engem. A relatíve gyorsabb trekk azonban frissítően hat. Ha nem is a monoton hörgicsélős károgás, de kellemes ütemben lépegető gitárfelhő igazán élvezhető dallamossága már majdnem egyéniséggel kecsegtet.

Itt érezhető egyébként főleg, hogy a két alapító, Peter Laustsen és Grim Vindkal valahonnan black-death körökben mozgott eddig. Elmondásuk alapján ugyan valami egész újba akartak kezdeni, a nehezen emészthető eredmény azonban nem ezt tükrözi. Kutyából nem lesz szalonna. A koncepciót életrehívó elgondolás (miszerint az élet egy magasabb rendű spirituális lét börtöne) hosszas kifejtése, valamint az emberi elme sötét, szürreális kreálmányaiból adott hosszas válogatás depressziatívan vonagló csimborasszója a To The Grave I Belong, a korong hangulati mélypontja. Kis felívelést nyújt csak a záró ettüd vonósra-zongorára írva.

Az eredmény kicsit fárasztó,elborult és hosszabb távon nagyon nyomasztó. Összességében oly mélységű passzivitásba fordul a zene, hogy az embernek még tisztes öngyilkot elkövetni sincs kedve. Aki jó barátságban van a nevesebb doom-gót kísérletekkel, ill. a My Dying Bride, Draconian valamint Fields of Nephilim irányvonallal, még annak is csak esős időben révedezve ajánlom hallgatásra, munkaidőben mindenképp kerülendő. (Ennek fényében már csak azt kérdezem melyik okos kiadós igazította a debütöt mégis júniusra?!)