Apocalyptica – 7th Symphony Tour

Február 23-án érkezik hozzánk is az Apocalyptica immár többedik ízben. A még mindig várva várt csellós hármas és dobosuk fellépése azonban veszélyeztetettnek látszik. Érdemes tehát jól megfontolni kiadunk 6900/7900 Ft-ot a PeCsa-i szervezésű bulira, ugyanis az Apocalyptica nemrégiben halasztotta el a november 25-i kezdés helyett márciusra észak-amerikai koncert sorozatát.

A tengeren túli turné európai folytatásának lett volna része a magyar bemutató koncert is, mely az új korong, a 7th Symphony promocionálására hivatott.

Perttu betegsége egyelőre nem tudni hogyan hat majd ki a turné Magyarországot magában foglaló szárnyára. Ha hihetünk az orvosoknak sehogy, így hamarosan élőben is szerencsénk lehet a csellóval headbangelés sajátos látványához. Perttunak pedig jó egészséget, mihamarabbi gyógyulást kívánunk!

A szomorkás és aggodalmas felvezetésen túllépve nézzük, mit láthatunk élőben. Vajon mit hoznak magukkal a zseniális új lemezről? Vannak természetesen tuti tippek a régi dalok közül. Ebbe a kategóriába tartoznak a korai Metallica feldolgozások, melyek 15 év után is állandó jelleggel a szettlistában szerepelnek és még mindig a koncertek fénypontjaként tündökölnek. Emlékezzünk csak a Fight Fire With Fire-re és a Master of Puppetsre…

Az új korongról már a 2010-es év elején koncertre vitték a Beautifult és a Sacrát, mely egy kissé talán meglepő, hiszen a lemez egészén nagyon erősen szimfonikus jellegűnek hatnak. Nem az a kimondottan koncerten megőrülős dal egyik sem. Ismervén azonban Eiccáék szokását a rohangálással, vadulással, kétlem, hogy akár ez alatt képesek lennének szenvtelenül ülni hangszereik mellett.

Akár csak a Worlds Collide slágerét a Corey Taylorral készült  I’m Not Jesust is szívesen villogtatták a közönség előtt, úgy ezúttal sem valószínű, hogy ne kerülne a válogatásba néhány énekkel kiegészített darab. A Lifeburns-Bittersweet sikeréhez hasonló eredmények várhatók mind a négy zseniális vendégszerepléstől. Elsőként érdemes a Bush énekesével, Gavin Rossdallel kooperálva elkészült műremekre gondolni. Az End Of Me popularitását részben amerikanizált hangzásának köszönheti, hellyel-közzel el is lehet szinte felejteni, azonban hogy a megszokott gitárokat a jóval egzotikusabb cselló helyettesíti. Ez egyfelől jelölője, hogy mennyire erőltetés nélkül képesek megvalósítani a kemény hangzást a gordonka basszus hangterjedelmét kihasználva másfelől kicsit ront magán az Apocalyptica élményen, hiszen nagyban hozzájárult sikerükhöz a szokatlan insztrumentum választása.

Líraibb érzületű darab sokkal a Shinedown Brent Smith-ével készült Not Strong Enough, melyet kellemes slágeressége emel ki az összességből. Valószínűleg nem ártana meg a dalnak, ha élőben Tipe Johnsson torkából hallanánk. Emellett persze itt sem hiányzik a feltehetően amerikai producerektől szerzett tengerentúli jelleg. Ez a vitathatatlan hatás először a Broken Pieces dalban válik zavaróvá. A gótos elemet szolgáltató popos női hang a Flyleaf pacsirtájától, Lacey Mosley-től származik. A hölgyike belevonása a produkcióba több szempontból sem volt egy briliáns húzás. Az még elhanyagolható, hogy (talán csak határtalan ellenszenvem miatt látom így de) Lacey kislányos arca és hangja, már üti a metál műfajt. Maradjon csak meg a gótrocker szférában. A képzetlen, erőtlen és túlzottan is kedves ének megöli a dalt.

Megváltás a nyivákolás után hörgésféleséget, rekedtséget, zaklatottságot és vadul menetelő dobalapot hallani. A Gojira énekes Joe Duplantier sedelmével készült dal (Bring Them To Light)egyik csúcspontja a 7th Symphonynak. Itt végre halljuk a cselló minden drámai és sötét erejét, melyet a szakértő kezek csalnak elő a hangszer lelkéből.

Szintén segedelemmel készült nóta a 2010, mely Dave Lombardo teljesítményét dicséri. A Slayer dobosáról mindig is tudtuk, hogy félreismerhetetlen energialöketet képes adni a zenének. A kisbőgőhármassal sokadik alkalommal versenyre kelő géppuska kezű-lábú kubai ezúttal is mintha India egyik sokkarú istensége volna, úgy bánik a dobfelszereléssel. 

Eztán ejthetünk még szót az insztrumentális darabokról. Ezek egyfelől mitológiai ihletésűek, mint a Vénusz árnyékát felemlegető melódia vagy a jóval fenyegetőbb, vonózás mellett több ízben pengetett, óriás terjedelmű, de dinamikus Poseidon haragja.

Plusz amolyan maradék a két párizsi múzsától eredő dal. Zeneileg sem nyújtanak kiemelkedőt és az album egészhez sem tesznek hozzá olyan nagyon nagyot. Legfeljebb érdemes megjegyezni, hogy a címre tökéletesen nem asszociál a muzsika, így tulajdonképpen nagyon fals módon vannak elkeresztelve mind a ketten. Jellegtelenségük ellenére az On The Rooftop With Quasimodo az új nyitótrekkje a turnénak.

Sokkal inkább szeretném azonban, ha a Grace, In The Hall of the Mountain King, Enter Sandman, Last Hope, I Don’t Care, Inquisition Symphony és Refuse/Resist méltó társait válogatnák a 7th Symphony összességében jól sikerült kollekciójából az élőadandók listájára.

Találkozunk február 23-án!