Liliomfi újraálmodva

1849-ben írta Szigligeti Ede a művet, majd 1956-ban Makk Károly filmesítette meg mely nagy sikert aratott Darvas Iván főszereplésével. Az alkotás még a mai korban is megállja a helyét, főleg ha egy olyan ember értelmezi újra, mint Román Sándor. Ezt bizonyítja mostani munkája is, hisz Szigligeti remekművét sikerült színpadra állítania. Az előadás az ExperiDance (Román Sándor Tánctársulata) és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója. 

Liliomfit egy gondolat foglalkoztatja, a forradalmár-művész saját tehetségével képes-e felrázni a körülötte lévő világot. A világot, amely fáradt, elbutult csak a lustaság és gyűlölet uralkodik benne. Persze az se mellékes, hogy ebben a világban talál-e maga mellé társat. Lilomfi és színház társulata egy kisvárosba érkezik, ahol semmi se történik. Ebben a kisvárosban készülnek előadást tartani, amely felkavaró lesz a városlakók és a női szívek számára is.

Nyitásként egy unalmas városi kép jelenik meg előttünk, ahova a hírnök hozza a hírt. Természetesen (ahogy az lenni szokott) a hír hallatán a város a ,,feje tetejére áll” ezzel pedig óriási problémát okozva a polgármesternek…

Újszerűnek mondható, hogy narrátor vezeti az eseményeket. A mesélő Meskó Tímea, akinek hangja rendkívül fülbemászó és kedves. Mondandója leegyszerűsített, lényegre törő, pont annyit közöl, amennyire szükség van. Már az ő közvetítésében első perctől megfigyelhető a humor. Rögtön leszögezi, hogy „ez a Lilomfi nem az a Lilomfi”.

Az első felvonásban már sok mindenben része van a nézőnek, amely felejthetetlen élményt nyújt számára. Ilyen például a cilinderes tánc, a filmfeldolgozásból átvett jelenetek.  A színészek Rómeó és Júlia történetét mutatják be rendkívül ötletes módon. Mariska (Morvai Veronika) szerelmes lesz a Rómeót eljátszó Lilomfiba (Patonai Norbert). A veronai eseményekben a karddal történő tánc egyfajta fénypontja az első felvonásnak. Ezt követően nem is tudja az ember, hogy a történet hogyan is folytatódik és a szerelmi szálak hogyan bonyolódnak tovább vagy bogozódnak ki. 

A második felvonás kezdete is már nagyon látványos. Életképet láthatunk, egy tanya világa jelenik meg előttünk másnapos emberekkel. Lassított mozgáselemeket figyelhetünk meg, amelyben a néptánc elemek nagymértékben jelen vannak. A zene ritmikájára a mozgás is gyorsul.

A második részben a karakterek kibontakoznak. A dada (Sátori Júlia) alakítása is felejthetetlen. A gesztusok és a mozgások összetettsége jól tükröződik ekkor.

A zenét illetően széles repertoárról beszélhetünk. Díszleteket nézve megtalálható minden, amire szükség van. Gondolok itt a gémeskúttól egészen a szerelmeseket az egekig emelő Holdig.

A tánc kifejezőereje ismét hat. A mozdulatokban minden kommunikáció jelen van, ami a megértéshez hozzájárul.  

Hármas egységről beszélhetünk, persze nem a megszokott módon. Itt a színek-díszletek, zenék, táncok hármas egysége uralkodik. 

Mindenképpen kijelenthető, hogy ilyen nagy hatású irodalmi mű táncos újragondolása nem könnyű dolog. Román Sándornak sajátos megközelítésből sikerült életet lehelni a máig híres műbe. Szigligeti Ede világa megteremtődik a műben (sőt az irodalmiságot is megtartja), csupán kiegészül újszerű elgondolásokkal, ötletekkel melyek még élvezhetőbbé teszik az alkotást. 

Igaza volt a narrátornak a darab elején, hisz ez a Liliomfi szinte ugyanaz, de mégis más. 

Ajánlom mindenki figyelmébe a produkciót, hiszen egy látványos, szórakoztató, megható és élményekkel teli alkotásról van szó.