Hegyalja 2012: a hangulat legjava

Alig, hogy hazaértem Zamárdiból, nagyjából csomagolhattam is, majd négy óra alvás után irány a vonat, és nyomás Tokajba. A Hegyalja nulladik napja - a fesztivállal és a kempinggel együtt - 16 óra után pár perccel nyitotta meg kapuit, majd ezt a Furmint Klub színpadán fellépő zenekarok koncertjei követték, akik mindent elkövettek, hogy a korai érkezőket belerázzák a fesztivál hangulatába.

Azonban az emberek többsége inkább a város közeli sétáló utcáit választotta, ahol rengeteg kocsma, pub és termelő várt ránk jobbnál-jobb boraival. Minket sem kellett sokat noszogatnunk, és azt hiszem könnyű szerrel kijelenthetem, hogy sikerült megtalálnunk az egyik legjobb borászatot a környéken: a társaság tagjai legalábbis igen elismerően szóltak róla, és nem kellett győzködni őket, hogy legközelebb ők is ott vegyenek egy kis szőlőlevet.

Személy szerint még nem voltam Hegyalján és amit eddig hallottam róla az minden volt, csak nem pozitív. Gondolom senkinek nem kell bemutatnom az évek során ráaggatott beceneveket, amelyekre nyilván rászolgált valamilyen szinten, de a "legalja" jelzőt nyugodtan kihúzhatjuk a listáról. ké, ezen a fesztiválon az alkohol a fő fogyasztási cikk - annak ellenére, hogy néhányan a Holtak Hajnala szereplőválogatásába issimán befértek volna -, de az emberek teljesen közvetlenek és barátságosak voltak.

Nyilván a szokásos dolgokkal számolni kell, de mégis ki az, aki soha nem botlott meg valakiben kicsit emelkedettebb állapotban, vagy épp nem esett keresztül sátrakon valamelyik fesztiválon. Na ugye, szerintem ezt a kérdést úgy, ahogy van, le is zárhatjuk. És nézzük inkább, mi fogadott minket Tokaj-Rakamaz szívében.

Természetesen itt is képviseltette magát a Jager Bar, ahol a stand up comedys sztárjaink mellett délutánonként mindenki csillag lehetett öt percre: a közönség örömére, valamint szegény fickó bánatára, aki szerintem a VOLT óta hordja magával a füldugóját. Egy tanácsot azonban mindenképp fogadjatok meg: az, hogy az asztalnál mennyire jó ötletnek tűnik egy dal, a színpadra lépve azonnal megfordul. Így utólag is bocsánat mindenkitől, akinek esetleg sikerült bármilyen maradandó élményt vagy károsodást okoznunk.

Az idei év egyik legnagyobb újdonsága nem csak a Karriergyár volt, ami gyakorlatilag egy állásbörzét takart, de az AXE és a Radio 1 által közösen felhúzott Party Station. Itt a hazai klubbokból ismert DJ-k pörgették minden este a lemezeket, és a fesztivál célközönségét tekintve kifejezetten nagy népszerűségnek örvendett, amin meg is lepődtem. Bár lehet ennek sok köze volt a ketrecben táncoló, latex ruhás lánynak is. Ki tudja?

Rögtön mellette sikerült majdnem minden büfét egy sátor alá hozni, ami fedett is volt, így esőben is nyugodtan lehetett enni, inni. Vagy csak épp bemeneküni, bár emlékeim szerint jelentősebb záporokkal nem volt dolgunk egészenk az utolsó nap utáni reggelig - ott is inkább csak az volt a zavaró, hogy csomagolás közben valahogy nem esett jól még az esővel is dacolni, de hát ez van. Túl lehetett éni.

Bár a fesztivál maga nem terült el kifejezetten nagy területen, a színpadokat és a különböző bárokat sikerült úgy felállítani, hogy két koncert alatt semmi nem hallatszódott át egyik helyről a másikra. A kis távolság azonban a barátunk volt, mivel így semmiről nem maradunk le, még akkor sem, ha az egymást követő koncertek más helyszíneken voltak. 

Bár nekem szemre a színpadok előtti területek kicsinek tűntek, a valóság teljesen mást mutatott: mindkét nagyszínpad, valamint a Malátabár színpada előtt is rengeteg ember fért el, és nem találkoztam olyanokkal, akik ilyen probléma miatt maradtak volna le egy-egy koncertről. Persze az már más kérdés volt, hogy egyeseknél az idő a természeteshez képest kicsit másképp telt, de mint már említettem, probléma az ilyen esetekből soha nem volt. Sőt, néhányan kifejezetten viccesek voltak.

Ebből kifolyólag pedig a koncertek hangulata is teljesen más volt, mint a VOLT-on vagy a Soundon. Ne értsen félre senki, azokon sem volt semmi probléma, de itt az emberek alapvetú hozzáállása volt, ami merőben különbözött: senkit nem nyomtak fel a kordonra, nem láttam senkit, hogy kétségbeesetten törte volna az utat, csak hogy az első sorban legyen - miközben mindenki máson átgázolt. Itt az emberek egyszerűen csak megálltak, ahol épp jól esett nekik, és hallgatták a zenét.

Nyilván a pogók sem maradtak el, mint az várható volt, de ezek esetén sem láttam olyat, hogy bárkit berántottak volna a tömegből. Megértették, ha valakinek nem volt kedve, és békén hagyták. Aki pedig akart, az önszántából és minden külső nyomás nélkül csatlakozhatott - ami szerintem nem egy utolsó szempont. Egy szóval akár milyen állapotban is voltak az emberek, mindig vigyáztak egymásra. Nem is tudom, hogy történt-e komolyabb sérülés a fesztiválon. Talán egy valakit láttam bekötött fejjel, de szemmel láthatólag őt sem viselte meg nagyon akármi is történt vele.

További remek érv a Hegyalja mellett, hogy az árak is kifejezetten pénztárcabarátok. Bár pesti szemmel nézve számomra a Sound és VOLT teljesen átlagos kategóriaként lett elkönyvelve, a Hegy'en kifejezetten olcsón lehetett sörhöz jutni. Plusz a hátsó kempingben a frissen sütött kaját roppant méltányos áron mérték, így egy pár száz méter extra gyaloglásért kb. fél áron meg lehetett úszni az ebédet is. Amint viszont bent nem sikerült megtalálnom, az a kávés stand. Bár lehet, hogy csak a koffein-radarom ment tönkre, de az egész hét alatt egyetlen egy indítóállomást sem sikerült találnom. De ezt is meg lehetett oldani a hátsó büfében, szóval gond egy szál se.

És ha már a szállásoknál tartunk: a fesztivál területén található kempingek mellett lehetőség volt 1.000 Forintért megszállni éjszakánként a külső kempingek területén is, ahol nem kellett megvárni a kapunyitást sem a beköltözéshez. A bejárathoz közeli kempingnél - ha jól láttam - még a fesztivál szabályai voltak érvényben, azonban a hátsó "VIP" táborban már mindenki azt csinált, amit nem szégyellt - illetve amit még engedtek a szabályok.

Mint már említettem talán ez volt az a fesztivál, ahol az emberek a legnyitottabbak voltak egymás felé. Amit nagyon jó ötletnek tartottam, hogy a sajtó munkatársainak külön elkerített kempinget biztosítottak, így nem csak a kapcsolattartás volt könnyebb, de a társasági élet is sokkal jobban pörgött, mint a többi fesztiválon. Nem lehetett érezni azt a feszültséget, ami általánosan jellemző szokott lenni, hogy menni fotózni, dolgozni, anyám. Nem. Le tudtunk ülni és egy-két sör mellett bőven el tudtunk beszélgetni amíg nem kezdődtek a koncertek. Mondjuk talán itt hibázott kicsit a Hegy' egyedül.

Vagy csak mi nem találtuk meg, de általában délután 4 óráig nem igazán volt semmi különösebb program. Bár hátul volt egy extrém sportoknak fenntartott pálya, ott is csak bemutatók voltak - amik ugyan látványosak voltak, de számomra hosszabb távon nem nyújtottak különösebb szórakozást. De ez meg az én bajom, tudom. Mindenesetre nem kellett minket félteni: ha úgy adódott bőven elszórakoztattuk magunkat, vagy épp bementünk a városba sétálni, ahol azért bőven volt mivel eltölteni az időt. Aztán pedig irány vissza a koncertekre, egészen hajnalig.

A hang- és fénytechnikára egyáltalán nem lehetett panasz. Az Arch Enemy fergeteges bulija mellett a másik kedvencem a Helia koncertje volt, ahol a srácok nem csak, hogy kétszer eljátszották az Alejandro-t, de közben mindig lemásztak a kordonig és megénekeltették a közönséget annak rendje és módja szerint. Amivel szerintem elég sok embert meg is leptek, de szemmel láthatóan senkinek nem volt ellenére egy kis Lady Gaga-t ordibálni teli torokból több száz ember örömére - az eredetit amúgy is neéhz  lett volna alulmúlni, de a kis karaoke mutatványainkkal nyugodtan elbújhattunk az ottani előadások mellett. És ez így helyes. Azt hiszem.

De nem szabad megfeledkeznünk a hazai alternatív színe-javáról sem, hiszen a Kiscsillag mellett Péterfy Bory-ék, a Magashegyi Underground, vagy épp a Brains énekesével fellépő Irie Maffia sem okozott csalódást - ahogyan később maga a Brains sem. A kicsit keményebb zenét kedvelőknek az Alvin és a mókusok, Leanderék, vagy épp Döglégy Zoli és a Kartell nyújtottak garantált szórakozást - utóbbi úriember pedig hozta a szokásos szenzációs showman formáját is, ami még egy kis extrát tett a dologba.

Hasonlóan minden nagy fesztiválhoz, a Hegy'en is csak kártyával lehetett fizetni. Sajnos itt nem játszott a PayPass-os MasterCard, így mindenképp ki kellett váltani a fesztiválkártyát. De szerencsére tudtak rá utalni direktben, így ismét teljes mértékben sikerült kikerülni a készpénz minden nemű formáját. Bár első este volt egy kis gond a rendszerrel, de ez mindenkivel megesik. Legyen szó fesztiválról vagy épp a nagy boltokról. Túl lehetett élni azt a fél órát minden probléma nélkül. Ráadásul egy-két helyen ideiglenesen a készpénzt is elfogadták, így akinél esetleg volt tudott ugyanúgy fogyasztani.

Amiért viszont mindenképp hatalmas piros pont jár a szervezőknek, az a dedikálási és fényképezési lehetőség. Bár a Helia tagjaival sikerült összefutnunk éjszaka a színpad mellett, az InMedio Bár minden délután lehetőséget biztosított, hogy néhány fellépővel személyesen is találkozzanak a rajongók. Ez alól sajnos az Arch Enemy kivételt képezett, mivel Angela kisasszony nem akart részt venni a dologban - és valljuk be, vele szerintem egyetlen férfi sem merne vitatkozni. Még a zenekar tagjai sem. És én abszolút megértem őket.

Összességében tehát elmondható, hogy a Hegyalja - ellentétben a gúnynevével - nem a legalja, de sokkal inkább a legjava. A hangulat egyszerűen fantasztikus, az emberek imádnivalóak, a bulik pedig fergetegesek. Ez egy teljesen más világ, mint a VOLT vagy a Sound - de van ugyanolyan jó. Jövőre ugyanitt!