Hangulatjelentés, második nap

Dőlt a nép a FEZEN-re, mert mindenki tudja, hol van a legnagyobb buli. A Fear Factory mészárolt, a Dragonforce mulattatott, a N.O.H.A. megtáncoltatott, Ákos lehengerelt, a Csarnokban inkább pankok, mint tankok, a Gépházban ezerrel blastbeat. Egyre keményebb a helyzet. Egyre. A második napot nyitó Pokolgép magabiztosan hozta a klasszikusokat, énekelte a derék közönség a Tépett Madárt, egy pillanatra mindenki picit a metál boldog aranykorában, a nyolcvanas években érezhette magát a Media Markt színpad körül. 

A Kalinka Nagyszínpadot nyitó angol heavy-power metal Dragonforce olyan, mint a viszkikóla. A komponensek (önfeledt bohóckodás, mese-tematika, sziréna magas énekhang, és Vai-féle gitárvirtuozitás) önmagukban nehezen emészthetőek az olyan egyszeri rockerek számára, mint mi vagyunk, azonban a srácok kombója annyira őszinte, hogy emeljük kalapunkat. A dobos pedig néha olyan blastbeateket tolt, amiket a legeszeveszettebb grindcore brigádok is megirigyelhettek volna. 

Az Európa Kiadó magabiztos, életerős fellépést abszolvált, egyáltalán nem érezhette senki, hogy nosztalgiabuli lenne, hiszen sok új dalt is játszottak. A Gépházban ma a brutalitásé volt a főszerep, a Limb for a Limb mészáros death metalja legyalult, a záró Freedom Is A Lie pedig, mint hazánk egyik legmokányabb crust-grind brigádja, szintén hozta a kellő szintet. Ahol blastbeat van, ott baj nincs. 

Akik a táncolást preferálták, azok sem jártak rosszul, hiszen a internacionális legénységű N.O. H. A. tolta a világzenével kevert dárenbéz talpalávalót, amire a jónép derekasan megmozgatta a kötőszöveteket. A Csarnokban a nemzetközi vizeken egyre ismertebb Wisdom nyomta a tökös power metalt. A power szó szerint értendő, ennyi szaladgálás látványától is elfáradtunk, nem semmi. 

Amikor, körülbelül harminc perces technikai csúszás után a Kalinka Nagyszínpadon egy mogorva, tetotvált férfi beleüvöltötte a mikrofonba, hogy "I got no more goddamn respect, I got no more goddamn regret" egy pillanatra újra taknyos kölkökké váltunk. Mit tagadjuk, nosztalgikus pillanatok voltak ezek. Az amerikai indusztriális metál Fear Factory sajnos nem zúzhatta ki magát teljesen, de amit adtak, meggyőző volt. Dino Cazares gitáros nem öregszik, Burton picit fáradt volt ugyan, de a közepén ő is belejött, a közönség üvöltött, ahogy kell. A metál ilyen ordítozós, azt te nem szereted, mondta is egy izmos férfi a szőke barátnőjének mellettem, ám a csajt szemmel láthatóan nem hatotta meg ez a vélemény, mivel sikítva szaladt az első sorba tombolni. 

Ákost lehet gyűlölni vagy szeretni, de közömbös egy ilyen színvonalú produkcióval szemben senki sem maradhat. Elképesztő profizmus, végletekig kidolgozott show. Ezért, vagy éppen ennek ellenére, a dolog nagyon is élő. Ez nagyban köszönhető Bánfalvi Sándor dobosnak "zenekarunk egyetlen férfitagjának", ahogy Ákos fogalmazott. Ákos tökéletes fesztiválprodukció, minden időben működik. A mostani stílusa alapján pedig jövőre Spiritual Front koncertet szeretnénk a nagyszínpadra.

Ezek után mást nem tehetünk, mint megpróbálunk igazán keményen odaverni a FEZEN-es  éjszakának. Reméljük, sikerül. Ha van kedvük, holnap még csatlakozhatnak hozzánk. Elég jó fejek vagyunk, szóval szerintünk megéri. Persze otthon ülni és teleshopot nézni se rossz. Ja, de.