Balaton Sound 2012

A Balaton Soundról sok mindent lehetne mondani, de azt, hogy unalmas, semmiképp. Egész napos bulik (komolyan), strandolás, szörfözés, levegőbe felemelkedő bár, bungee jumping, sőt, még egy edzőterem is volt. Nem is beszélve a borfaluról, vagy épp a Jim Beam hangulatos táncteréről. Ja, és természetesen a Jager Bar karaoke partyjairól - és az azokat követő stand up előadásokról. Mindkét programon sírtak az emberek, de az egyiken inkább a boldogságtól. Gondolom sejtitek, melyik lehetett az.

Bár az időjárás nagyon nem szeretett minket. A nulladik napon alaposan meg is tréfált mindenkit, Ákos koncertjéig szépen lassan tartogatta az erejét, majd a kezdést követően szépen lassan rákezdett. Pedig az Esőkirályt még el sem játszotta a művész úr, de mint tudjuk, koncertre akkor kell menni, amikor jól esik. Ha... ha... ha. Na de fordítsuk komolyra a szót, mert azok, akik rendelkeztek 0. napra érvényes belépővel azok a Szigeten ismét kilátogathatnak hazánk egyik zenei ikonjának előadására. Csak az Indiántáncot ne járjuk el előtte (befejezem, ígérem).

Miután a vihar csak nem akarta abbamaradni és a gépekkel nem igazán tudtunk sokat mozogni, úgy döntöttünk hogy a külső elázást belsővel kompenzáljuk. Bár valahogy az eső minden esetben erősebbnek bizonyult, így a sokadik menet után beletörődő megadásban visszavonultunk. Ezt látva odafent el is zárták a csapot, szóval lehetett folytatni a bulit. Az irányt a Rise FM Aréna felé vettem, ahol hatalmas buli volt, plusz mellesleg tető, így talán nem is volt annyira meglepő, hogy a nulladik éjszakát szinte mindenki itt töltötte. A hajnali hazaút során szerencsére nem volt különösebb gond, és a sátor sem változott kenuvá, így a jobb idő reményében vártuk az első nap reggelét.

Ami szintén az elemek harcával kezdődött. Megérkezett a melegfront, aminek köszönhetően a macska kicsit fájdalmasabban nyervákolt a szokásosnál, de ezen egy kis gyógysör rögtön segített. Szóval újult erővel ismét nekivágtunk a fesztiválnak, ahol már hajnali 10 órakor szólt a zene a Telekom Teraszon Duel jóvoltából. Itt egybéként tényleg egész nap volt élet, kora délután pedig a VIVA által meghívott DJ-k kezdték el csinálni a hangulatot a Nagyszínpadon, miközben mind a Strongbow sátorban, mind a Heineken szigetén remek hűsölési lehetőségek adódtak.

Ha valamivel nyugisabb kikapcsolódásra vágyott az ember, egy kis séta után a Startlap Szigeten napozhatott, vagy épp a Finlandia pofás, tengerparti hangulatot idéző teraszán hűsölhetett. Természetesen éhen sem kellett halni. A szokásos fesztivál-kaják mellett ezúttal a McDonalds is képviseltette magát - bár sört még mindig nem árultak, így valami érthetetlen módon az oda érkező emberek inkább csak hamburgert vettek. Bár ez sem volt nagy akadály, mivel kb. 50 méterre legalább 3 irányban csapolták a Heinekent. 

Aki viszont úgy gondolta, az lesétálhatott a strandra is, vagy a bejárat előtti utcán végigmenve legalább 5 hely kínálatából válogathatott, beleértve egy kis ABC-t is. Akik a keserűbb sört szeretik (mint én), azoknak üzenem, hogy alig 3-400 méterre a bejárattól már lehetett csapolt Zlaty-t kapni. A változatos étrend pedig fontos, a Norbi is megmondta...

Ahogy közeledett az este, úgy gyűlt össze egyre nagyobb tömeg a Nagyszínpad előtt. Elvégre Calvin Harris nyitotta a nagy DJ-k közül a sort, aki fergeteges bulit csinált. Sokak szerint jobbat, mint az első este fő attrakciója, Avicii - ezt személy szerint én nem tudom eldönteni. Amennyit én láttam, abból egy baráti döntetlenben kiegyezhetnek. Miután itt bezárt a móka, nem kellett csüggednie senkinek, elvégre a szervezők úgy osztották be a programokat, hogy rögtön lehetett menni a Rise FM sátrába, ahol csak ilyenkor kezdett beindulni az élet. Vagy épp a Telekom Teraszra, esetleg a Burn Studios színpadára, vagy az Inmedioa Bárba. Kinek milyen zenéhez volt épp kedve.

A bulik általában minden nap hajnali 6-8 óráig tartottak, legalábbis nem egyszer fordult elő, hogy amikor megébredtem valamiért 5 óra felé, akkor hallottam, amint valahol még javában adja neki a DJ. Az emberek egyszerűen nem fáradtak el, bár ez másnap azt eredményezte, hogy a tömeg eléggé hasonlított egy zombi apokalipszis előhullámára.

Persze ez még nem állította meg a bulit, és másnap (minden tekintetben) dél felé már mindenkin látszottak a gyógysörök regeneráló hatásai. Vagy épp a kakaóé, amit én személy szerint az egész fesztivál egyik legbátrabb cselekedetének tartottam. Bár régen még én is rendszeresen éltem a tej gyógyító erejével, de valahogy manapság már nem esett jól. Persze mindig akadtak olyanok, akik a másnaposság igazi ellenszerét vetették be: részegek maradtak. Nem tudom, hány napig bírták, de néha egész jó néma stand up comedy-t tudtak összedobni a semmiből. És nem kötekedtek, ami azért nem egy utolsó szempont ilyen esetekben. Ugye.

Ami roppant szimpatikus dolog volt, hogy napközben sem lehetett unatkozni. A Balaton adta lehetőségek mellett mind a Playboy, mind a Durex standjánál egész napos nyereményjáték várta az oda látogatókat, valamint azok, akik nem féltek a magasból, felszálhattak a Captain Morgan 45 méter magasba felemelkedő bárjába is. Ez egy hatalmas élmény volt, én mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy ha lehetősége van rá, mindenképp nevezzen be egy körre. Teljesen más hangulatot adott az egész dolognak. Könnyedén be lehetett látni az egész tájat, a kapitány roppant kedves és jó fej volt, valamint a fedélzeten megengedett - sőt, inkább kötelező - volt az alkoholfogyasztás is, amihez stílusos és jól mutató koktélokat is készítettek.

Ha valaki azonban inkább az adrenalin löketet kereste a levegőben, az a kilövő tornyot vagy a bungee jumpingot is kipróbálhatta. Előbbi a Roller Coaster Tycoon-ból jól ismert becsatolható ülséses, felfelé hasító kasban lőtte ki az embereket, míg a másiknál értelemszerűen lefelé kellett haladni. Az igazán jó az lehetett volna, ha felfelé így, lefelé pedig a másik módon lehet utazni közvetlenül, de külön-külön is hatalmas élményt nyújtottak.

Amikor kissé szelesre fordult az idő, előkerültek a szörfdeszkák is. Amennyire láttam még oktatást is lehetett igénybe venni, de erre most nem mernék megesküdni. A tó fölött időnként elzúgó repülőből rendszeresen dobálták a Heinkenes strandlabdákat, amit minden alkalommal őrült versenyfutás követett - a szerencsésebbek akár 3-4 darabbal is gazdagabban tértek vissza.

A második napon a fellépők táborát nem csak David Guetta erősítette, de ellátogatott Yonderboi is, valamint a felvezetés a Punnany Massif és a Gossip nyújtotta. A Rise FM sátorban Sterbinszky, Gareth Emery valamint Sander van Doorn is alaposan megmozgatta a népet, míg a rájuk történő várakozás alatt a Brains-es srácok koncertjét élvezhettük az OTP Színpadán. Az estét Roberto zárta.

A harmadik napon a természet is visszaköszönt, jelezve, hogy köszöni szépen, jól van, és ő is szeretné kivenni a részét a buliból. Emiatt az Irie Maffia koncertjét meg is kellett szakítani, mivel biztonsági okoból le kellett bontani a DJ-knek épített LED falat. Ezalatt az énekesnő kellemes állapotba ringatta magát - na meg a whiskys üveget is, ami adott még egy kis pikantériát az előadásnak. Talán ez volt az a nap, amikor a magyar alter legjava is képviseltette magát. A Vad Fruttik mellett a Quimby is alaposan felrázta a közönséget, akiket előttük Zagar melegített be.

A Nagyszínpadon ugyanezt Tinie Tempah tette meg, akiket a Berlin Calling főszereplője, Paul Kalkbrenner követett. Öccse, Fritz előző este egy másik színpadon vadította a tömeget a német elektro legjavával, így eléggé magasra tette bátyjának a mércét. Aki azonban egyáltalán nem volt lámpalázas, és gond nélkül vette az akadályt - mi pedig a Burn Studios felé vettük az irányt, ahol egy bejárás keretein belül bemutatták a fesztiválra készített speciális tornyot.

A titok nyitja az volt, hogy a képeket élőben keverték, és a fal - aminek a közepén egyébként a DJ pult is helyett kapott - befelé álló vásznakból állt. Roppant hangulatos volt, és még a szemerkélő eső sem tudta átcsábítani az embereket a túloldalon lévő Inmedio Bárba, ahol épp IAN Autorun-ék keverték a zenét. A Rise FM Arénában az este fénypontját Dubfire és Carl Cox szettje adta, amelyre szintén rengetegen látogattak el.

A negyedik - és egyben utolsó nap - nem csak a legszomorúbb, de a legjobb is volt. Ez az átka a fesztiváloknak. Bár a végére kivan az ember, és mindene fáj, az utolsó órákban valahogy mindig maradna még. Egy napot. Egy hetet. Egy egész hónapot.

Számomra ez volt az a nap, amit a legjobban vártam. De ne szaladjunk előre. A természet megint jól ránkijesztett, és a délután közepén egy hatalmas vihar keretein belül emlékeztetett rá, hogy még mindig ő az úr. Én pedig erősen voodooztam, hogy el ne merje mosni Armin-t, de végül is én kerültem ki nyertesnek. Szerencsére.

De még mielőtt a hollan fenegyerek belekezdett volna, bőven volt program. Nem mehetünk el szó nélkül a Soerii & Poolek show mellett, akik hatalmas hangulatot csináltak. Szokás szerint jelmezben, félmeztelen go-go táncossal - na meg persze Fluor Tomival, aki hozta a formáját. Miközben a Nagyszínpadon az Example-s srácok adtak hatalmas konceretet, amit mi mással zártak volna, mint a Changed The Way You Kiss Me.

Majd ahogy levonultak a színpadról, mindenki tudta, hogy mi következik. A trance family szépen lassan körbezárta a tömeget, majd vártunk... és vártunk... Míg meg nem hallottuk a We Are Here To Make Some Noise első hangjait, amitől a tömeg egyszerűen megőrült. Armin berobbant a pult mögé, és teljesen elvarázsolta a tömeget. Másfél óra tömör zenei gyönyör. Nem szeretem ismételni magam, de még mindig Ő volt a legjobb.

Persze itt még mindig nem ért véget az este, hiszen szinte postafordultával váltotta honfitársa, Nicky Romero a Rise FM sátrában, akit Steve Angello követett. És úgy gondolom, hogy méltó módon zárták le az idei Soundot.

Összességében elmondható, hogy az idei Balaton Sound fergeteges volt. A szervezők gondoskodtak róla, hogy ne lehessen unatkozni, a bikinis lányok csak úgy hemzsegtek a parton - és a koncerteken is, a sör soha nem fogyott el. Az időjárás pedig hiába próbálkozott, nem igazán tudta a kilátogató közönség kedvét szegni. Részemről jövőre ugyanitt!