Négy évszázadot ugrott az Erkel, A trón után megérkezett az Elisabeth

A trón című előadás után két héttel immár második premierjét tartotta október 3-án az Erkel Színház. A két bemutató közt eltelt 14 nap egy 400 éves történelmi ívet húzott a színpadon, hisz míg a Hunyadiak történetéről szóló előadás a 15. század közepéből emelt ki két évet, Lévay Szilveszter és Michael Kunze alkotása, az Elisabeth a 19. század derekától indulva kíséri végig Sisi életét.  Ami állandó azonban, hogy a legnagyobb hazai kőszínház több mint 1800 főt befogadó nézőterén ezúttal is telt házas közönség ünnepelte az előadást.

A musical különlegessége, hogy a történetet nem a megszokott romantikus mese formájában meséli el, hanem az anarchista gyilkos, Luigi Lucheni narrálásával. Szente Vajk rendezésében pedig izgalmas csavar, hogy a darab elején még 15 éves Sisit egy fiatal színésznő alakítja, s majd, amikor Elisabeth megérkezik a felnőttséghez és nőiességéhez, egy nála érettebb színésznő lép színre.

A bemutatóról a Broadway-színvonalú látványt idéző képek már itt láthatók, melyek persze főleg Rákay Tamás díszlettervező és Kovács Yvette Alida jelmeztervező munkáját dicsérik, de mivel nem adják vissza a kiváló rendezést, énektudást, a színészi játékot és Túri Lajos Péter kiváló koreográfiáját, ezért mindenképpen érdemes élőben is megnézni a darabot, amire a jegyeket itt lehet beszereznihttps://www.jegy.hu/program/elisabeth-176307

A bemutatón a fiatal Sisit Kovács Gyopár, az érett Elisabethet Vágó Bernadett, Ferenc Józsefet Puskás Péter, a Halált Veréb Tamás, Luigi Luchenit Ember Márk, Zsófia főhercegnőt Szinetár Dóra és Rudolf főherceget Braga Nikita alakította.