StarCraft 2 - Méltó utód?

1998-ban a Blizzard beírta magát a startégiai játékok történelemkönyvébe, ekkor jelent meg a Starcraft első része. Hatalmas sikert aratott, a Távol-Keleten a mai napig versenyeket redeznek Starcraftban, melyeknek gyakran komoly nyereménye is van. Ugyanakkor Európában és Amerikában is komoly hírnévre tett szert. A Blizzard is tudta, hogy az utódnak igen komoly elvárásoknak kell majd megfelelnie. Újdonságokkal is tele kell pakolni ahhoz, hogy a 2010-es elvárásoknak megfeleljen és a 12 éves, első részre is sokban kell hasonlítania, hogy a rajongók igényeit is kielégítsék. A feladat nem volt egyszerű, a vélemények pedig (ahogy az várható volt) megoszlanak a sikerességet illetően. A régi motorosok között épp úgy vannak elégedetlenkedők, mint az újak között és mindkét táborban szép számmal vannak olyanok is, akik szerint igenis jól sikerült a játék. Ennek a tesztnek nem célja a két tábor között igazságot tenni.

A Blizzardról eddig is tudtuk, hogy elég jók az optimalizálásban, a Starcraft 2-höz sem kell atomerőmű, egy középkategóriás gépen is szépen fut és még sok egységnél sem lassul be. A minimum gépigény a következő, melyen tényleg futtatható is:

• Operációs rendszer: Windows XP, Windows Vista, Windows 7
• CPU: 2,6 GHz-es Pentium IV vagy ezzel megegyező AMD Athlon processzor
• VGA: NVIDIA GeForce 6600 GT vagy ATI Radeon 9800 PRO
• RAM: 1 GB (1,5 GB Vistához és Windows 7-hez)
• HDD: 12 GB
• Hálózat: Szélessávú internet kapcsolat

Az ajánlott gépigényen már maximumhoz közeli teljesítményen fut, azonban semmiből sem marad ki, aki gyengébb grafikán játszik. Egyáltalán nem ezen van a hangsúly.

A látvány helyett a hangulatra koncentráltak, ami nagyon jó döntés volt. Már a telepítés közben ráhangoldóunk a Starcraft világára. Míg a program a gépünkre másolja a fájlokat mi egy kis bevezetőt kapunk a történethez, így az a pár perc sem puszta várakozással telik el. Az elmúlt évek történeteit összefoglalva hamar képbe kerülünk és ezzel több időt nem is vesz el a játék, érdemes tehát végignézni. Ennek köszönhetően őrülten várjuk már, hogy végre játszhassunk erre azonban még várni kell, ugyanis minden indítás előtt letölti és telepíti a frissítéseket a játék, ez általában pár percet vesz igénybe, az első indításnál viszont a nagyobb mennyiség miatt többet kell várni. Ezt követően létre kell hoznunk egy Battle.net accountot, ami nélkül az Egyjátékos mód sem játszható. Azaz a játékhoz mindenképp szükség van internet kapcsolatra. Ez ugyan ma már nem komoly probléma, hiszen szinte mindenkinek van hozzáférése, de még mindig hibaként rónám fel. Ha ezeken is túlvagyunk indulhat a játék.

A játékban Jim Raynort alakítjuk, aki a Dominion elleni lázadás vezetője. Az első küldetések is ezzel kapcsolatosak. Kisebb csapatokkal kell különböző célpontokra lecsapni, komoly károkat okozva ezzel a Dominionnak és felszabadítva a Mar Sara kolóniát. Ez a szál végigkíséri az egész kampányt, azonban elég komoly hangsúlyt kapnak az egyéb küldetések, a végére teljesen elfelejtjük, hogy lázadók vagyunk és Jim személyes bosszúhadjáratává válik küldetésünk, melynek fő célja Kerigan megmentése lesz. Hosszú út vezet a lázadótól egy igazi hadsereg parancsnokához, melyen szépen végigkalauzol a játék. Habár nem túl hosszú a kampány, mindössze 25 küldetésből áll, mégsem tűnik úgy, hogy végigszaladunk az egészen. A küldetések változatosak és egyre nehezednek, az elején még pár Marine segítségével veszteség nélkül végigverekedhetjük magunkat az ellenségen, a végéhez közeledve pedig a legerősebb egységeink is úgy hullanak, mint a legyek.

Mindezt egy élő, lélegző világban kell végrehajtani. Körülöttünk minden mozog, a gépek működnek, a vadállatok morognak, mászkálnak. A telepesek gyakran figyelmeztetnek a közeli veszélyekre, máskor pedig bíztatnak bennünket. Néhány óra játék után az ember úgy érzi, hogy maga is ott van a csatatéren, nálam kevés játék ér el ilyen hatást, a Starcraft 2-nek sikerült.

Rengeteg újítást is kaptunk, ugyanakkor a régi jól bevált dolgok is megmaradtak. A küldetések bevezetése az elődnél megismerthez nagyon hasonlóan működik, az irányítás, az egységek képzése és az építkezés is ugyanaz. Persze a többi valósidejű stratégiától sem igazán tér el, így aki már játszott ilyennel azonnal belevághat a sűrűjébe. Az egységekről, épületekről és egyéb dolgokról pedig játék közben kapunk ismertetőt, melyet nem kötelező elolvasni/megnézni, de érdekes dolgokat lehet belőlük megtudni, így érdemes. A térkép és az egész játék stílusa emlékeztet az első részre, de minden pillanatban érezzük, hogy ez már másik játék. A küldetések közti rész, ami a legnagyobb különséget adja. Az elején Mar Sara kis kocsmájában töltjük az időt, szivarozva és iszogatva. Az ital és a szivar később is megmarad, amikor már a Hyperion kapitányaként a kantinban töltjük szabadidőnket. Ezek a helyek azonban nem csak időtöltésre vannak, hanem értékes és hasznos fejlesztéseket szerezhetünk be, illetve zsoldosokat bérelhetünk fel. A hídon a kampány nagy része alatt több küldetés közül is válaszhatunk, melyek elvileg onnantól teljesíthetőek, hogy elérhetővé válnak. A több lehetőség a történet több szálon futását is jelenti, élmény szempontjából jobb, ha ezeket egymás után teljesítjük, gyakorlatilag nem mindig, mert jól jöhet néhány egység bizonyos küldetéseknél, maiket csak másik teljesítése után kapunk meg, ilyen például a Siege Tank, amely jelentősen megkönnyíti a védekezést és az ostromot is, nélküle pedig szinte lehetetlen komolyabb Protoss erődöket bevenni. Vagy a Diamondback, amivel könnyedén meg lehet védeni mozgó egységeket, nélküle az ilyesféle feladatok sokkal nehezebbek.

Látszik tehát, hogy komoly gondot fordítottak arra is, hogy a különböző egységek különböző feladatra és ellenség ellen legyenek jók, a Zerg ellen legjobbak a gyorsan tüzelő, mozgó egységek, míg a Protoss ellen az erős, strapabíró egységek hasznosak. Ezeket fejlesztésekkel még alkalmasabbá tehetjük egy-egy feladat elvégzésére.

Ez a kifinomult harcrendszer jellemzi a többjátékos módot is, mely ha lehet ilyet mondani még jobb, mint az elődnél. Ez elsősorban a remek matchmaking-nél látszik, ami eredményesen választja ki a játékos szintjének megfelelő ellenfelet, így a kezdőknek sem kell tartani attól, hogy állandóan csak vereségek fogják érni. A másik fontos fejlesztés itt a Challenge mód lenne, ami igazából nem is a többjátékos mód része, viszont azoknak a teljesítése egyfajta arra felkészítő tutorialnak is jó. Itt lehet taktikát próbálni és az egyjátékos módnál jóval nehezebb feladatokban kipróbálni a tehetségünket, tudásunkat. Ezen felül igazából egy szebb külsővel megáldott Starcraft 1-et kapunk multi terén, ami nem is baj tekintve annak sikerét. Az egyetlen kérdés, hogy vajon ez is olyan sikeres lesz-e és majd 12 év múlva is ennyiren játszanak-e vele. Valószínűleg nem, de ez nem a játék hibájából, hanem a piac és a játékosok hozzáállásának változásából adódik.

Ha már a szebb külsőről szó esett azt hiszem ideje kicsit bővebben is írni erről. Nyilvánvalóan az első szembetűnő különbség mindenkinek a grafika lesz. Kicsit kipofozták a mai igényeknek megfelelő látvány érdekében, az egységek, a robbanások és egyéb effektek szebbek és részletesebbek lettek. Azt mondom egy stratégiai játéknál ennél jobbra semmi szükség, ugyanis az a játékélmény rovására megy. Mégis itt érte a legtöbb támadás a játékot, sokan hiányolják az Anti-Alisinget, szerintem egyáltalán nem szembetűnő a hiánya. Másik probléma a zoom és a kameraforgatás körül van. Ezek jogosak, ugyanis a kamerát tényleg nem lehet forgatni, pedig néha igazán jó lenne. Az kamera pedig túl közel van a felszínhez, így elég kis területet látunk be és nincs megoldás arra, hogy távolabbról lássuk. Persze nem a Supreme Commander zoom lehetőségeit várta senki sem, de ez valóban nagyon kevés, reméljük egy későbbi patchben változni fog.

A hangokra viszont nem lehet panasz, mind az effektek, az egységek hangjai remekül sikerültek. Habár a zene nem volt túl karakteres és jellegzetes, nekem tetszett és nélküle is meglettünk volna, a környezet és a bázisunk is bővelkedik hangokban, melyek jóval hangsúlyosabbak, mint a zene. Játékoknál gyakori a szinkron gyengesége, itt azonban erről szó sincs, nagyon jól el lett találva és elég jól passzolnak a karakterek hangjai azok jelleméhez, kinézetéhez. Le a kalappala Blizzard előtt.

Összességében egy nagyon jó játékot kaptunk, mely sokkal több pozitívumot hozott magával, mint negatívumot. Én sajnáltam, hogy az egyjátékos kampány ilyen rövid lett, de ezt a kezdetektől tudhattuk, ugyanis a Blizzard a Starcraft 2-t egyfajta trilógiának szánja, melyhez 3 kampány fog érkezni, ezek közül a Wings of Liberty volt az első, ami magával az alapjátékkal együtt érkezett. Hogy a címben feltett kérdésre is válaszoljak: Igen, a Starcraft 2: Wings of Liberty méltó utódja lett a játékok közt aggastyánnak számító Starcraftnak. Konkrét értékelésre terelve a szót, 100-ból 92 pontot adok a játéknak, részletesen:

Grafika: 20/25
Hangzás: 25/25
Történet: 22/25
Játékélmény, hangulat: 25/25