Fate of the World - Teszteltük, megbuktunk

Ambróz Nóra Teszt 2011. március 31.

Fate of the World

A Fate of the World című játék nem más, mint egyszerű szabadúszó fejlesztők terméke, mely központi témájaként a klímaváltozással foglalkozik. Ez első hallásra nemhogy semmi izgalmasat, de egyenesen halálos unalmat ígér, ám a kétévi fejlesztés az Oxfordi Red Redemption stúdióban azért ennél mégiscsak többet tartogat. Nagyon tömören összefoglalva: kapunk egy komoly oktatóprogramot, amely mellesleg még szórakoztató is.

Az előkészületeket a Beta állapot óta figyeltük, várva hogy valami említésre érdemes sül ki belőle, és örömmel jelenthetjük, hogy várakozásunk nem volt hiábavaló. Ám mint, mindenhol itt is a legszemléletesebb egy példán keresztül bemutatni, hogy miért is tetszett meg nekünk a Fate of the World.

2085-öt írunk. Európa pedig éppenséggel rothadásnak indult...

Az utolsó fillérem arra költöttem, hogy támogassam a mezőgazdaságot, hogy etetni tudjuk a katonákat, akik még életben maradtak és éppen a néhány utolsó egy darabban lévő, ám inaktív nukleáris reaktor fölötti hatalomért küzdenek. Ők képezik az Európai Frontot. Tudniillik ugyanis egy korábbi döntésem folyományaként az urán komoly hiánycikké nőtte ki magát. Az ügynököm, aki a címzetes és nevezetes, felelős tisztséget töltötte be, volt olyan szíves és tájékoztatott, hogy az összes genetikailag módosított termény elpusztult, hála a klímaváltozásnak és a nukleáris erőművek szennyezésének. Majd rögtön ez után elérkezett az a pillanat, amelyik még nekem, a sokat látott és nem kicsit érzéketlen világvezetőként csaknem könnyet csalt a szemébe: a program egy esztétikus kis hírblokkban közölte velem, hogy Barcelona területén az emberi hullák úgy hevernek kupacokban, mint boldogabb időben a tűzifa.

Azonban ne szaladjunk ennyire a dolgok elébe. Nem árt ugyanis egy kicsit részletezni, hogyan sikerült a világmegmentésére tett kísérlet olyan falsul, hogy politikai ambícióim végülis egyenes utat jelentettek az emberiség kihalásához. Így talán a játékról magáról is kaphatunk egy átfogó képet.

Mint vitéz kezdő gondoltam, kipróbálom az Üzemanyag krízis névre hallgató küldetést, ami egy roppant egyszerű(nek látszó) feladat elé állít minket: 2120-ra érjük el, hogy a globális hőmérséklet ne emelkedjen 3 foknál nagyobb mértékben, illetve a human-development-index (HDI) ne essen 0.5 alá (A HDI adódik az emberek várható életkorából, az oktatás szintjéből és a pénzügyi bevételekből. Érdemes talán megemlíteni, hogy a 0.5 valamivel a jelenlegi India színvonala fölött van egy picivel.)

Akárcsak az összes többi Fate of the World küldetésben, itt is egyszerű a képlet. Az elképzeléseinkhez igazított világ megteremtésére egy elegáns és egyszerű metódus áll rendelkezésünkre: kártyázunk. Törvényeket és rendeleteket játszhatunk ki, mint például a szerves üzemanyag betiltása, vagy az egy gyermekes családok támogatása. A játék kezdetén elfoglaljuk a GEO, egy (természetesen fiktív) globális szervezet vezetői székét, és máris korlátlan hatalommal vagyunk felruházva. Ennek része persze, hogy minden kormány a döntéseink szerint cselekszik, legalábbis addig, amíg megtűrnek minket és rokonszenveznek a felsőbb utasításokkal. Amíg elégedettek, addig szépen csordogálnak tőlük a bevételek is, melyeket aztán újra elosztva orvosolhatjuk a problémásabb területek gondjait. Ebből a pénzből vásárolhatunk ügynököket (kártya helyeket) és alkothatunk törvényeket (kártyákat). Ha pedig már megtettünk a világért minden tőlünk telhetőt, akkor szépen kattintunk a gyönyörűen kimunkált "kör vége" gombra és nézzük, hogy a bonyolult számításokat követően 5 évet haladunk előre az időben. Ezek után már csak a döntéseink hatásait kell figyelemmel kísérni, ám nem árt az odafigyelés a sok csúnya grafikonnal és mutatóval.

Azt talán felesleges részletesen ecsetelni, hogy a készítők gazdag fantáziája mennyi kihívást képes állítani a virtuális világ önjelölt urai elé, de azt mindenképpen le kell szögezni, hogy nehezen lehet menekülni a monitor elől. Számtalanszor határozza el az ember, hogy „csak még ezt a krízist” megoldja, ám persze mire abból kilábal, addigra három másiknak csücsül a kellős közepén... Ehelyett inkább elmesélem, hogyan juttattam Európát a fent említett roppant kellemetlen harci helyzetbe röpke 60 év alatt.

Első állomás: Afrika. Egy aprócska dolog, amit mindenki meg fog tanulni a játék során, hogy ha elhanyagoljuk egy adott terület direkt fejlesztését,akkor az ott élők elégedetlenek lesznek, és megvonják tőlünk a támogatást. Ez minálunk pénzügyi kiesés formájában jelentkezik. Utána persze a csillagokat is leígérhetjük nekik, akkor sem állnak szóba velünk egy évtizedig. Vagy kettőig. Mivel Afrika meglátásaim szerint nem volt olyan klimatikus krízisben, mint mondjuk Amerika, Kína vagy Latin-Amerika (az erdőirtásokkal főleg ez a veszélyeztetett terület), így hát nálam kicsit perifériára szorult az „emberiség bölcsőjeként” emlegetett kontinens a támogatások tekintetében. Meg is lett a dolog eredménye, ugyanis a forrongó nép jó darabig hallani sem akart rólam, ezzel pedig elég távol kerültem tetemes mennyiségű bevételtől.

Jól átgondoltam a helyzetet és eldöntöttem, hogy nem hagyom, hogy még egyszer megtörténjen velem. Ennek szellemében újrakezdtem a kampányt friss lelkesedéssel és nekifutásból mindjárt kezdőtőkém egy jelentékeny hányadát Afrika oktatási helyzetének javításába öltem, reménykedvén abban, a „fekete” kontinenst ezzel elindítom a tiszta ipar és a technológiai fejlesztések útján.

Utólag ezt a döntést kissé metaforikusan úgy értékelném, hogy elvágtam a fékvezetéket a kocsimban. Többé nincs megállás. Ezzel párhuzamosan elkezdtem teljesen más politikát alkalmazni a többi területen. Ha az előzőleg már megkezdett autós szóvirágnál szeretnék maradni, akkor sikeresen megfosztottam a járművemet a kormánykeréktől is. Ez nagyjából annyit tesz, hogy támogattam Európában, Amerikában és Kínában a nukleáris energiatermelést. Miért? Hát miért ne?! A nukleáris energia viszonylag tiszta, legalábbis a Beta alapján a bioüzemanyag fejlesztésekkel összehasonlítva, ráadásul kevesebb kockázatot jelent. Naivan azt gondoltam, ez lesz majd a járható út.

A következő 40 év során hihetetlen mennyiségű döntést meghozva próbáltam az utolsó fillért is kicsikarni adózóimból, hogy aztán minél több féle kutatási területre jusson elegendő pénz. Eközben igyekeztem arra is odafigyelni, hogy a globális hőmérséklet ne növekedjen túlságosan. Ez utóbbiban csúfos kudarcot vallottam, ráadásul a felmerülő egyéb krízisek közül sem boldogultam mindegyikkel zökkenőmentesen. A nagyon rövid verzió valahogy így hangzott: Oroszország megfeneklett! Hogy?!

Érdemes visszagondolni akkor tehát ez elején meghozott két életbevágó fontosságú döntésre: Afrika felzárkóztatása és fejlesztése valamint a nukleáris energia használatának túlnyomó preferálása.

Az összeomlás első jele körülbelül 2055-ben a kör végén megjelenő esemény-üzenet volt, mely valami egészen érdekessel állt elő:

Alapanyag hiány:

olaj: 35%
szén:12%
uránium:5%

Itt aztán hosszan zajlott a variálás, a huzavona, a számolgatás, meg persze addig is sokat kellett csattogniuk a fogaskerekeknek, míg leesett, hogy az uránium az, az az izé, ami bizony a nukleáris erőművek lelke, és eddigi politikám fényében ennek elfogyása, igencsak komoly válságot idéz elő. És csak akkor szólnak, amikor már elfogyott?! Mért nem értesültem én erről korábban, amikor még tehettem volna valamit? Mindegy, a következő 15 évben komoly harcok folytak a megmaradt készletekért Európa-szerte, mialatt lassan kiürültek a tartalékok is és beütött a várva várt, kiküszöbölhetetlen energia válság, mely minden fejlett országot komolyan sújtott.

Nagy-nagy sóhaj. Mi jöhet még ebben a kavarodásban? Már majdnem megfeledkeztem Afrikáról. Miközben éppen tűzoltómunkát végezve próbáltam kikecmeregni az energiaválság mélyéről, meglepődve tapasztaltam, hogy az imént említett kontinens igényei megduplázódtak az oktatás fejlettségéből adódóan. Visszasírtam azokat az ártatlan 2020-as éveket, amikor még a HDI mutató nem ugrott meg ilyen drasztikusmértékben és a kontinens amúgy szegény élelmiszerkészletét kiegészítendő Európa, Amerika és Japán volt kénytelen szolgáltatni az ellátást. Az energiahordozók krízise azonban azzal az eredménnyel járt, hogy az ellátás is akadozni kezdett. Sajnálatos módon a következő tíz év során sem sikerült igazán megfordítani ezt a folyamatot, a fejlett országok elindultak szépen a lejtőn. Végül nem maradt megbízható forrás Afrika (és most már a forrongó Közép-Kelet) valamint Európa gondjainak orvoslására. A rám bízott földtekén már az apokalipszis öt lovasa tombolt: a háború, a fertőzések, a viszály és a halál mellé beállt cimborának a természeti leépülés is. Mindnyájan alaposan végezték a dolgukat. És hozzátenném: mindez a kezdeti két döntésemből fejlődött ki!

A Fate of the World tehát egy oktatóprogram, amely mondhatni a maga kategóriájában mestermű. A játék megvalósítása, ahogy kártyákat játszunk ki, majd várjuk a hatást miután lenyomtuk a "Kör Vége" – gombot, valami briliáns ötlet, ugyanis ezáltal több nagyon érdekes lehetőséget kapunk. Megmenthetjük Földanyát, ami nem kicsi addiktív faktor a játék szempontjából. Korántsem a kezdeti problémák azok, amelyekkel tartósan küzdenénk, sokkal inkább a döntéseinkből származnak majd a drasztikus krízishelyzetek. Ez a fajta puzzle játék képes az embert a monitor elé szegezni, mert mindig generál valami váratlan kihívást. Az ember pedig erre természetesen úgy válaszol, hogy azonnal megpróbálja végbevinni az általa elgondolt nagyszerű metódust, ami majdcsak jó lesz... Ahhoz azonban túlontúl sok mindenre kell odafigyelni, hogy elsőre átütő sikert arassunk. Hiába a lelkesedés nem szabad a sietségre és az elhamarkodott döntésekre alapozni a dolgot, ugyanis az, mint a fenti példán is látszik, nagyon hamar tévútra juttatja a világot. Ennek ellenére a "kicsit hanyagoljuk ezt a régiót, mert úgy is jól áll még" elv sem hasznos, mi több, nagyon komoly pénzekkel játszunk egy ilyen döntés meghozatalánál. Minden apró részletre figyelni kell tehát, hiszen, ha valami kicsúszik az irányításunk alól, akkor azt csak újabb „évek munkájával” rengeteg bonyodalom árán szelídíthetjük meg újra. A kombinációk lehetőségei határtalanok.

A sokféle kijátszható "kártyának" köszönhetően, akinek affinitása van, az sosem un bele a válogatásba és számolgatásba. Egyre türelmetlenebbül várja az ember, mikorra pereg le az 5 év a kör vége gomb megnyomását követően a homokórán(pár feszült másodperc). Utána pedig minden szép reményünk ellenére kiderül, hogy gyalázatosan melléfogtunk. Persze nem azért mert rossz volt az elgondolás, csak nem számoltunk az összes lehetséges oldalági huszonharmadlagos következménnyel és az 5 év során szépen szárbaszökkent egy újabb burjánzó globális probléma. A helyzet ugyan nem vigasztalan: akad segítség egy beépített enciklopédia formájában, amelyet elérhetünk bárhonnan. Olvasgatásával nem mellesleg jócskán szedhetünk magunkra gyakorlati tudásanyagot. Meg merem kockáztatni, hogy többet, mint ha egy hús-vér előadó magyarázna nekünk erről a témáról (még akkor is, ha házi feladatot ad). Ha lelkiismeretesen végigolvassuk az enciklopédia odavágó részeit, közben pedig játszunk, és valóban a helyzet megoldására koncentrálunk, akkor komoly lépéseket tehetünk afelé, hogy megértsük mi is játszódik le a világ sorsáról döntő legfelsőbb politikai körökben.

A program iskolapéldája az oktatás és a szórakoztatás összefonódásának. Docere et delectare. Mi sem ösztönöz annál jobban, mint amikor a program egy szívet sajdítóan megható képpel kísérve közli az emberrel, hogy sajnálatos módon egy újabb értékes állatfaj pusztult ki, ezzel felbecsülhetetlen kárt szenvedett a világ. Mivel ennek hatására igazán gondolkodni kezdünk, messzebb jutunk ismeretek terén, mintha csak egy padban görnyedve bemagolnánk őket.

Bízom benne, hogy a közeljövőben több interaktív és mégis szórakoztató-tanító célzattal készülő játék kerül majd kiadásra, így végre ellenpéldákkal is előállhatunk majd, ha valaki a számítógépes játékok butító hatásával igyekszik tiltakozni a szabadidő elfecsérlésének eme nemes módja ellen...

Összegezve: szerény véleményem szerint, ha pontozni kellene, akkor a kategóriájában megkapná a 10/9-et, de csak azért 9 mert rendszeresen felmerülnek benne hibák. Például találkoztam egy olyan kártyával, amelyik tényleg csak helyfogó volt. Bár már bejelentettek egy frissítést a következő DLC mellé, mégsem valószínű, hogy tökéletesítve lesz a számos malőr. A játék által kitaposott út pedig igazán sok lehetőséget kínál, így izgatottan várjuk, hogy mégis hová vezet a kezdődő törekvés. Testvéreként említhetnénk mindjárt a szintén idén megjelent, Indie fejlesztésű Spacehem-et is.

Az egyelőre még bőven a jövő zenéje, hogy a közoktatási intézmények felfedezik-e az ilyen játékokban rejlő potenciált, én azonban a magam nevében a földrajzból és közgazdaságtanból érettségizőknek ajánlanám, mint „szorgalmi” feladatot, a világ megmentését.

Minimális gépigény: