Panasonic FZ950

Láttam a jövőt, és OLED volt. Azt hiszem nagyjából így lehetne röviden, tömören összefoglalni a Panasonic legújabb flagship TV-jét, az FZ950-et. A dobozban megbújó, 55” OLED panel mellett lapult még egy stílusos soundbar, illetve minden eszköz, amivel egyből fúrhatjuk is a falra új kedvencünket. Igazából egy rossz szót nem tudok mondani.

A Panasonic FZ950 már külsőre is igen tetszetős. A készülék felső kétharmada nem vastagabb, mint egy felnőtt férfi ujj fele, ami önmagában is tetszetős. Ha évekkel ezelőtt azt mondtuk az egy centi vastag TV-kre, hogy vékonyak, akkor nem tudom, hogy most mi lenne a megfelelő szó. Egyszerűen gyöngyörű és scifibe illő, főleg, amikor szemből nézve szinte a keret sem látszik. Egyetlen gyönyörű panel, ahogy a nagykönyvben meg van írva.

De ne szaladjunk ennyire előre, mert az FZ950 már offline módban is rengeteg kellemes meglepetéssel szolgál.

A dobozból elég sok mindent fogunk kibányászni, mielőtt nekiállnánk talpra állítani a kis gyönyörűséget. És itt fog kiütközni egyébként egy kisebb design hiba, ugyanis a hátoldalon pár HDMI csatlakozó merőlegesen helyezkedik el, így ha fel akarjuk fúrni a falra kapásból elveszítünk kettőt. Marad még bőven, de pl. a Chromecastot máshova nem sikerült bedugni úgy, hogy a HTPC HDMI kábele is elférjen mellette.

Szerintem minden TV legnagyobb kihívása a talp felszerelése. Rosszabbnál-rosszabb megoldásokkal találkozni minden évben, így az ember már lelkileg jó előre gyűjti az erőt, hogy ne akarja inkább kidobni az egészet az ablakon fél óra múlva. A Panasonic azonban valami zseniális, majdnem plug & play megoldást eszelt ki. Egyszerűen egymásba kell csúsztatni 2 elemet, 6 csavart - ami jól hozzáférhető, és akkus csavarhúzóval gond nélkül operálható! - betekerni, és kész. Én sem akartam elhinni, de kb. 3-4 perc alatt már az állványon várta a TV, hogy áramot kapjon és bekapcsoljon. Még a sör is éppen csak elkezdett apadni az üvegben.

Ezt követi a soundbar csatlakoztatása, ami a TV közepén, alul történik, gyakorlatilag két elem egymásba csúsztatásával és a kábel csatlakoztatásával. A fém takarására még külön műanyag elemet is van, amivel gyakorlatilag olyan hatást lehet elérni, mintha egyetlen elem lenne a TV és a hangsugárzó. Ami egyébként szép hosszú, és igényesen néz ki. Hangzását tekintve nyilván nem kell csodát várni, de azért messze jobb, mint a beépített 2x5W-os dobozhangú valamik. Zenéhez, filmekhez is használható, igaz, nem fogja leverni a port a polcról.

Már csak a LAN kábel váratott magára, a DVB-T antenna, illetve a HTPC HDMI kábele. Gyakorlatilag bruttó 10 perc alatt üzemkész állapotba lehetett hozni az 55”-os TV-t. És közben az ember vérnyomása sem emelkedett.

A csatornák hangolása minden gond nélkül megtörtént, megtalált mindent, a teljesség igénye nélkül. A menü elsőre kicsit kuszának és átláthatatlannak tűnt, ami később sem javult sokat, de meg lehet szokni. Bár láttam már sokkal jobban és logikusabban felépítettet is, de tényleg ez az egyetlen negatívum, amit fel tudok hozni.
A vezérlést egyébként 2 távirányítóval oldhatjuk meg: az egyik egy hagyományos, igen tekintélyes súlyú, míg a másik egy touchpaddel szerelt, minimal designos kis kütyü. Én személy szerint pár nap után átálltam erre, bár néha kicsit érzékenyebb volt és jobban szaladt valamelyik irányba, mint én szerettem volna, de összességében sokkal kényelmesebb volt, mint a barátja.

Plusz pont jár a Panasonicnak egyébként az automata kikapcsolás implementálásáért, ugyanis a TV nem csak egy előre beállított időzítő lejárta után lövi le magát, de ha huzamosabb ideig nem kap jelet a bemeneten, akkor is automatikusan megpihen. Ez különösen fontos, hiszen az OLED panel szeret beégni, és jobban kell védeni, mint a hagyományos LCD-ket.

De a puding igazi próbája az evés, szóval lássuk, hogyan teljesített a tipikus problémás területeken.

Este BL, szóval a sport mód máris tesztelhető. Itt remekül állta a sarat, talán egyetlen egyszer láttam egy kis szellemképesedést, de az annyira furcsa volt, hogy akár adáshibának is be lehetett volna tudni. De később a Formula 1 alatt sem jött elő semmi probléma, így nem gondolnám, hogy a sugárzott műsorokkal különösebb gondja lenne.

Másnap a Netflix teszt következett - amihez beépített app is tartozott, a maximális kényelem jegyében. Itt az SD-től kezdve a 4K tartalomig mindent kapott, ami csak kifért a csövön. Az első szembetűnő dolog az FPS duplázás, ami talán egy fokkal zavaróbb volt, mint a legtöbb TV esetén, de hamar meg lehetett szokni.

Az SD tartalmak ugye természetüknél fogva nem lesznek szépek, de azért az upscaling algoritmus keményen megoldogozott érte, hogy 4K felbontáson ne csak pixelháborút nézzek. Nagyobb felbontásnál pedig egyértelmű volt, hogy nem lesz semmi gondja. Minden szín élénk volt, a kép tűéles, a gyorsan mozgó tárgyak nem mosódtak el - ideje volt bevetni a nagyágyút.

The Dark Knight - nálam ez a standard mérési eszköz. Nem feltétlenül zengenék ódákat most a filmről, de nyilván ez egy olyan rendezés, ahol minden színnek, minden sötétnek, árnyalatnak és világosnak fontos szerepe van a jelenet egészét tekintve. Tehát: a feketének koromfeketének kellett lennie, a színeknek pedig élénknek, a részletek tűélesnek. Ehhez van is egy remek bluray verzióm, ami az IMAX kamerákkal felvett jeleneteket IMAX formában tartalmazza, így tényleg csúcsra lehet járatni minden diódát a panelben.

Avagy: I wanted to see what you would do… And you didn’t disappoint.

Ez a TV félelmetes. Esküszöm. Az egy dolog, hogy a városon át üldözős jelenet tényleg olyan módon jelenik meg, mintha az éjszaka közepén a sötét városban sétálnánk, vagy a kórház felrobbantásának IMAX jelenetei olyan érzést adtak, mintha ott állnánk. De a kihallgatós jelenet, amikor Batman és Joker az örsön beszélgetnek, és semmi más nincs megvilágítva, csak a Joker fehérre sminkelt arca. Ez egy LCD panelnél úgy néz ki, hogy jobbról-balról beszűrődik a háttérvilágítás, és igazából jó esetben is szürke az a fekete. De itt. Gott im Himmel.
Félelmetesen gyönyörű volt az egész jelenet. A fekete nem fekete volt, hanem egy nagy fénnyelő. Semmi. Nada. Nyista. És akkor egyszer csak bekúszik Ledger sminkelt arca, a képernyő 70%-a pedig továbbra is korom fekete - egyszerűen életre kelt az, ahogy ezt Nolan látta, felvette, és vissza akarta adni. Én imádom ezt a filmet, de az FZ950 teljesen új - és minden eddiginél százszor jobb - élményt tudott nekem adni vele. Félelmetes, milyen képe volt végig. A gyönyörű kevés arra, hogy kifejezze. És a legdurvább, hogy ez nem egy célzott, direkt a panelre kihegyezett demo film volt. Nem. Ez egy teljesen hétköznapi, mindennapos filmezés.

Oké, az is igaz, hogy ezért az 55” tömör gyönyörért azért mélyre kell nyúlni a pénztárcában - de cserébe tényleg valami olyat ad a Panasonic, ami megér minden fillért, az utolsó centig. Egyszerűen semmi olyan rosszat nem tudok mondani róla, ami ne a tipikus first wirld problem kategóriába esne. Ha valaki szeretne egy új TV-t a fa alá, és hajlandó áldozni rá, ne keressen tovább.