InterCom ajánló: A kezelés

Mark már nem reménykedett abban, hogy valaha közeli és tartós kapcsolatot létesítsen egy nővel, mármint olyanformán, ahogy azt egészséges embertársai is elfogadják, és mindezt le is írta az említett cikkben. Az írás hangvétele szomorú, lemondó és pesszimista. Ám a melankolikus befejezés ellenére váratlan és örömteli eredménye volt, és ezt az eredményt Susan Fernbachnak hívták.

Életének utolsó néhány évében Susan volt Mark élet- és munkatársa. Az együtt töltött időt Susan csodálatosnak írta le. Elvonatkoztatva a boldog befejezéstől, amit a nő közelsége jelentett, fontos volt, hogy Markról készült megfigyelései és benyomásai lehetővé tették, hogy egy sokkal komplexebb és differenciáltabb figurát vigyünk vászonra anná, mint amilyet eredetileg elképzeltünk.

A másik dolog, amely megváltoztatta a forgatókönyvhöz való viszonyomat, az volt, hogy megismertem Cheryl Cohen-Greent, egy hús-vér szexterapeutát, aki bár azóta nagymama, még mindig gyakorolja hivatását. Az ő elfogulatlan és rendkívül részletes emlékei segítettek benne, hogy egy életrajzi ihletettségű filmet a kapcsolatok mozijává fogalmazhassak át. Így sokkal izgalmasabb lett a történet jelentése.

Sokan úgy vélik, hogy a filmkészítés szórakozás. Nem tudom, honnan veszik ezt az ötletet. Természetesen a részvétel lehet szórakoztató, az eredmény lehet néha vicces, de számomra a filmkészítés kifejezetten stresszes, mindennapi konfliktusokkal és félreértésekkel fűszerezett tevékenység. A munkanap végén öröm hazaérni és ágyba bújni.

A kezelés az a kivétel, ami erősíti a szabályt. Ennek a filmnek a forgatása egyedülálló élmény volt. Mindenekelőtt mókás, tele élvezettel, és amikor véget ért, fájdalmasan szomorú.

-- Ben Lewin

„Én is levetkőztem, ő is levetkőzött, és ez az egész annyira természetesnek tűnt. Elképesztő! Azt vártam, hogy Isten vagy a szüleim megakadályozzák, hogy mindez megtörténjen.”

-- Mark O’Brien: On Seeing a Sex Surrogate

A kezelés Mark O’Brien költő és újságíró igaz története, aki 38 éves korában jut el odáig, hogy nem mindennapi körülmények között elveszítse szüzességét. A veterán színész, John Hawkes játssza O’Brient, aki erőteljes alakításában átlépi szerepének fizikai korlátait.

O’Brien miután túlélte a gyermekkori paralízisét, életének nagy részét heti néhány óra kivételével vastüdőben tölti. Nehéz elképzelni, hogy átlagos szerelmi életet lehet így élni, de Markot nem állítja meg, hogy a körülményei nem hétköznapiak. Humorral, optimizmussal és hittel kezeli fura helyzetét. Elhatározza, hogy megízlel mindent, amit az élet adni képes. Azokat a fizikai és érzelmi gyönyöröket is, amelyeket tőle megtagadott az élet. Így aztán hoz egy bátor döntést. Nemcsak álmodik a szerelemről, hanem fizet egy hivatásosnak, egy szexterapeutának, aki megadhatja számára annak az esélyét, hogy megtapasztalhassa az intimitást a maga felülmúlhatatlanságában.

A vicces, megindító és Mark egész életét megváltoztató leckék sorozata vált O’Brien 1990-es cikkének, az „On Seeing a Sex Surrogates”-nek a témájává, amely a The Sun-ban jelent meg. A cikk megtörte azt a tabut, hogy nyilvánosan lehessen beszélni szexről és testi fogyatékosságról.

Ben Lewin filmrendező különleges, személyes viszonyba került O’Brien történetével. Akárcsak O’Brien, Lewin is gyermekparalízisben szenvedett gyermekkorában. Azonban a betegség O’Brienhez hasonlóan Lewint sem akadályozta meg abban, hogy sikeres karriert építsen fel. Amikor Lewin belebotlott O’Brien szexterapeutákról szóló cikkébe az interneten, úgy érezte, hogy az kiváló alapja lehetne egy filmnek. Készíthető-e mesélhetőbb és megindítóbb film annál, ami egy jelentős fogyatékossággal élő emberről szól?

O’Brien írása jelentette a kulcsot a filmhez. Tele volt humorral és szentimentalizmus nélkül hű volt az élethez. Lewin olyan forgatókönyvet képzelt el, amely nem csak arról szól, hogy egy középkorú fickó elveszíti a szüzességét, de arról is, ahogyan ez a férfi megismeri a saját testét, férfiasságát, és azt, ami miatt érdemes élni.

Lewin ezt a nem mindennapi történetet olyan szereplőkkel valósította meg, mint az O’Brient alakító John Hawkes; továbbá Helen Hunt, aki Cheryl Cohen-Greene szerepét kapta meg; és William H. Macy, aki azt a papot játssza, aki támogatja és meghallgatja Markot, miközben ő próbálja felfedezni az élet misztériumait.

A filmet a Sundance filmfesztiválon mutatták be, ahonnan hazavihették a közönségdíjat és a teljes szereplőgárdának szóló díjat.

Ben Lewin A kezelést végig szerelmi történetnek kezelte, jóllehet mindenki mást láthat benne. „A film nem követi a hagyományos szerelmi sztorik felépítését – mondja Lewin. – Úgy éreztem, hogy ugyanazt a hatást kell kiváltanom a film segítségével, amit Mark írásának ereje és eredetisége keltett bennem. Úgy gondolom, hogy az ő története igazán eredeti.”

Lewin saját, paralízishez fűződő élményei valódi perspektívát biztosítottak a filmnek, de Lewin szerint a vásznon az elsődleges cél O’Brien tiszta és lírai hangjának megszólaltatása volt: „Én szintén voltam vastüdőben, amikor először kaptam meg a paralízist, de már nem emlékszem az élményre.”

O’Brien 1999-ben, 49 évesen meghalt. Lewin összegyűjtötte az írásait és az interjúkat azzal a Susan Fernbach-kal, aki O’Brien utolsó élettársa volt Cheryl Cohen-Green után. Együtt készítették el annak az embernek a gazdag, élethű portréját, aki élcelődő őszinteségéről és tiszta, önkritikus szellemiségéről volt ismert.

„Susan segítségével láthattunk rá igazán arra, hogy milyen is volt Mark, s ezenközben lelki társammá is vált a forgatókönyv és a film elkészülése alatt” – mondja Lewin.

Lewin meg akarta ismerni Cheryl Cohen-Greene-t is, a nőt, aki kivívta O’Brien csodálatát, mialatt ismeretlen területeket fedeztek fel találkozásaik alkalmával.

Cohen-Green egyenes és nyílt volt a rendezővel. „Az első találkozásom Cheryllel meghatározó élmény volt. Egy ponton megkérdezte, hogy használhatja-e a jegyzeteit, én visszakérdeztem, jegyzeteket? Gondolhattam volna. Egy terapeuta jegyzetei voltak azok, nem egy szeretőé. Így rögtön az első alkalommal bepillantást kaptam, milyen Cheryl csodálatos személyiség is. Ő valóban sokat segített nekem abban, hogy film ne egyszerű életrajzi film legyen, hanem kapcsolatok története. Az ő részét megismerni a történetben valódi kincs volt, hiszen ettől vált a dolog két ember közös utazásává.”

A két valós szereplő mellé, akik alapvetően változtatták meg egymás életét, Lewin egy harmadik figurát is társított. Brendan atya az a kitalált plébános, akinek a személye mégis valósághű, hiszen O’Brien gyakorló katolikus volt. O’Brien szorongással élte meg és morális kérdésként tekintett szüzességére, így számtalan pappal konzultált, mire egy közülük azt javasolta, hogy veszítse el szüzességét. „A vallás alapvető része volt Mark életének, és úgy éreztem, hogy erre muszáj reflektálnom, hiszen számára a szexualitásnak legalább annyira lelki dimenziója is volt” – mondja Lewin.

O’Brien találkozásokról készült lenyűgöző leírásaiban kétségtelenül a költői énje nyilvánult meg, és Lewin azt akarta, hogy ez is visszatükröződjön a vásznon. Lewin a filmet O’Briennek az egyik versével nyitja, ami a lélegzésről szól, s amely segít a nézőket bevonni Mark kivételes világába.

„A légzés, ami mindenki másnak természetes dolog, Mark életének egyik legfontosabb aspektusa” – jegyzi meg Lewin.

Lewin a Such Much Films producerével, Judi Levinnel kezdte meg a munkát, aki történetesen a felesége is. Ahogy Levin a forgatókönyv fejlődését figyelte, szinte biztos volt abban, hogy ez másokat is le fog nyűgözni. „A filmnek nagyon sok szintje van. Történet arról, hogyan akarja egy férfi elveszíteni a szüzességét; megmutatja, milyen kitartásra képesek az emberek; és elénk tárja, hogy milyen először megtapasztalni a szexet, végre úgy, hogy nem számít közben, ki is vagy valójában.”

Stephen Nemeth producer, a Rhino Films vezetője szintén ösztönös elragadtatottsággal reagált a forgatókönyvre. „Beleszerettem. Mindig is izgatott Ben Lewin intellektusa és pimasz humora. Ezeket ebben a sztoriban is hozta. Ez a történet könnyen válhatna érzelgőssé, de neki sikerült mindezt a helyes úton megtartania. A sztori bizonyos szempontból tragikus, de mégsem érzel sajnálatot senki miatt. A film hihetetlenül vicces, de nem egyszerű vígjáték. Ez a történet arról szól, hogy olyan valaki, akit esélytelennek gondolunk, hogyan válik váratlanul győztessé.”

„Kételkedtem abban, hogy engem szerethetnek. Úgy tűnt, hogy szexuális frusztráltságom csak egy újabb átok, amelyet Isten rótt rám.”

-- Mark O’Brien: On Seeing a Sex Surrogate

Az utolsó néhány évben John Hawkes néhány nagyon komplex és összetett karaktert játszott a tévében és a vásznon, köztük az Oscar-jelölést hozó szerepet A hallgatás törvényében, amiben egy isten háta mögötti vidék drogdílerét játssza, aki próbál segítséget nyújtani unokahúgának.

A kezelésben Hawkes hitelesen és emlékezetesen viszi színre O’Brien fáradhatatlan szellemét, önmagát legyőző akaratát.

Amikor kézhez kapta a forgatókönyvet, Hawkes előtt már egy halom jól megírt forgatókönyv volt, amikből válogathatott. De A kezelésé kitűnt a sorból. „Hihetetlenül szépen megírt történet. Mark O’Brien életének csak egy rövid szakaszáról szól, de képes valami lehengerlőt mondani számunkra.”

A rendező és Hawkes kétszer ebédeltek együtt Los Angelesben. „Teljesen el voltam ragadtatva Bentől, akárcsak a pompásan megírt forgatókönyvtől. Nagyon jót beszélgettünk. Az én első dilemmám és kérdésem az volt, hogy próbáltak-e fogyatékkal élő színészt találni a szerepre. Ben azt mondta, hogy sok időt töltöttek azzal, hogy olyan színészeket hallgassanak meg, akiknek van valamilyen fogyatékosságuk, de nem találta meg másokban azt a kvalitást, amit keresett, így rám gondolt. Örülök, hogy így tett” – mondja Hawkes.

„Amikor először olvastam Mark cikkét, kétségem sem volt afelől, hogy azt szeretném, ha fogyatékkal élő játszaná el Markot. Azt akartam, hogy a történet autentikus legyen amennyire csak lehetséges, és ahhoz ez alapvető kiindulópontnak tűnt – mondja Lewin. – Elküldtem a forgatókönyvet három fogyatékkal élőkkel foglalkozó szervezetnek New Yorkban, San Fransiscóban és Los Angelesben, de nem hozta meg a várt eredményt. Annyi lett belőle, hogy végül felkértünk két fogyatékkal élő színészt, Jennifer Kumiyamát és Tobias Forrestet, hogy játszanak el más fogyatékkal élő karaktereket a filmben. Fontos dialógusokat bíztunk rájuk. Kiváló színészi képességekkel rendelkeztek, és fantasztikusan időzítették a poénokat. Szívesen dolgoznék velük újra együtt.”

Miután Hawkes aláírta szerződését, elkezdte az intenzív felkészülést azzal, hogy elolvasta Mark verseit, cikkeit és életrajzát. „Rájöttem, hogy Mark egyszerre volt író és harcos – magyarázza a színész. – Az típusú fickó volt, akit mindig is érdekelt a jog. Nem pusztán a fogyatékkal élőké, hanem általában, az emberi jog. Olyasvalaki volt, aki a jók harcát vívta. Olyan ember volt, aki nem sajnálta agyon saját magát. Ez nagyon fontos inspiráció volt az alakításom szempontjából.”

Ezek után Hawkes konzultált azokkal, akik jól ismerték O’Brient, különösen sokat Susan Fernbach-kal, aki kihangsúlyozta Mark humorát. „Susan elmondta, hogy amikor együtt voltak sokszor nevettek azon, hogy ennél már nem lehet rosszabb. Mindent a humoros oldaláról fogtak meg. Úgy nevezték egymást, hogy »álló« és »fekvő« szerető.” Mark szellemi hozzáállása fantasztikus volt, de Hawkes azt akarta, hogy O’Brien testét is realisztikusan jelenítse meg, azt a testet, ami oly sok ideig megakadályozta a szerelem megtalálásában. Nekik ugyanazok az érzéseik, mint bárki másnak, csak motorikus neuronok hiányában nem tudják mozgatni az izmaikat. Hawkes úgy akarta megformálni O’Brien megváltozott fizikumát, hogy ehhez nem kívánta testdublőr segítségét igénybe venni.

„Tudtam, hogy képes leszek eltorzítani a testem – mondja Hawkes. – Mark körülbelül kilencven fokban tudta elmozdítani a fejét, és a gerince jelentősen meg volt görbülve. Ezt nem lehet csak úgy megjátszani, ezért terveztünk egy futball labda méretű habszivacs gömböt, amit betettünk a gerincem alá bal oldalról, így nem volt szükség speciális effektusokra vagy CGI-re.”

Hawkes hozzáteszi, a csontkovácsa figyelmeztette, hogy kárt tehet a testében ezzel a testtorzító eszközzel, amit „kínzó labdaként” emlegettek, de Hawkes azt mondta, hogy amin ő ment keresztül a forgatás közben, az semmi ahhoz képest, amit O’Brien élt át percről percre, napról napra.

Hawkes hetek alatt addig tanulta a szájpálca használatát, amíg végül tudott telefonálni és cikket gépelni. Megtapasztalta azt is, hogy milyen hosszú időt tölteni a vastüdő valóságában.

Hawkes számára a kihívásoknak volt egy másik aspektusa is: a Cheryllel való találkozásaik során lelkileg és testileg is meztelenné kellett váljanak egymás előtt. A természetes együttlétek jelentették ennek a kulcsát, amit Hawkes Helen Hunttal fejlesztett ki.

Helen Hunt meséli a Hawkesszal közös munkájáról: „A forgatás néhány hetében kiépítettünk egyfajta határok nélküli világot. Nagyon szerencsésnek éreztem magam, hogy olyan emberrel dolgozhattam, akinek a tehetsége folyamatosan beragyog.”

Lewin megjegyzi, hogy Hawkes és Hunt korábban sohasem találkoztak, és ez csak javított a jeleneteken. „Az az idegesség, ami a színészek alakításán átjött, nagyon pozitívan épült be a történetbe, hiszen Mark és Cheryl kapcsolatának kezdeti szakaszában fontos, hogy meglehetősen idegesek. A férfi épp annyira fél, mint amennyire a nő, aki próbálja mindezt leplezni.”

O’Brien élettársa, Susan Fernbach elmondta, hogy Hawkes átalakulása kísérteties módon jelenítette meg Markot. „Amikor mosolygott, pontosan olyan volt, mint Mark – mondja Fernbach. – Libabőrös lettem tőle.”

„Megkérdeztem Cherylt, vajon szerethetőnek gondol-e szexuálisan. Azt válaszolta, nyugton állíthatja, hogy igen.”

-- Mark O’Brien: On Seeing a Sex Surrogate

Számtalan különleges hivatás válik filmek témájává, de a szexterapeutáé nincs ezek között. Mark rendhagyó találkozásai Cheryl-Cohen Greennel, a férjezett, Berkeleyben élő szexterapeutával – aki elvállalta őt kliensként, fogyatéka ellenére – megteremtette a lehetőségét, hogy megtapasztalhassa az igazi intimitást egy nővel.

Az egyszerre gátlásos és nyílt Cheryl megkapta azt a gyengédséget és kitartást, amire szüksége volt ahhoz, hogy belefogjon ebbe a felfedezőútba Markkal. A filmkészítők választása Helen Huntra, az Oscar-díjas színésznőre esett, aki egyaránt ismert drámai sokoldalúságáról és komikus érzékéről.

„Helen érzékelhetővé tette, hogy milyen lehetett Cheryl számára átélni ezt a felfedezőutat. Nemcsak azt látjuk, hogyan változtatja meg Markot lépésről lépésre, de azt is, hogy azáltal, hogy felfedi saját sebezhetőségét, egy ponton túl már nem szexterapeutaként tekintünk rá, hanem mint nőre – mondja Ben Lewin. – Helen ragyogóan közvetítette a szexterapeuták attitűdjét, nevezetesen azt, hogy munkaként, nem pedig jótéteményként fogják fel a tevékenységüket. Ugyanakkor látod a figura sebezhetőségét is, mikor levetkőzteti Markot az első találkozásukkor. Amikor azt mondja Marknak, hogy »szép ing«, akkor vesszük észre, hogy ez a nő nem olyan kemény, mint amilyennek az elején mutatta magát.”

Hunt számára az jelentette a legnagyobb kihívást, hogy egyszerre jelenjen meg profiként és olyan emberként, aki szenvedélyesen hisz az identitásunkat meghatározó szexualitás fontosságában. „Az én munkámban a legritkább dolog valószínűleg a jó sztori, és úgy gondolom, hogy ez a történet csodálatos ilyen szempontból – mondja Hunt. – Merész és nem hasonlít semmihez, amit korábban olvastam.”

Hunt hozzáteszi, hogy semmit nem tudott korábban a szexterapeutákról, így azzal kezdte, hogy találkozott Cheryllel. Hamar rájött, hogy ez komoly foglalkozás – még akkor is, ha veszélyes vizekre evez vele az ember –, hiszen mégiscsak segít másoknak a gyógyulásban.

„Ez a munka valódi elhivatottság számomra – mondta Cohen-Greene, aki izgatott volt, hogy megoszthatja az emlékeit és tapasztalatait Hunttal. – Ideális munkának találtam, mert valójában azt kerestem, hogyan érezhetem magam jobban a bőrömben a saját szexualitásom által. Helent minden részlet érdekelte azzal kapcsolatban, hogyan beszélgettünk Markkal. Nagy figyelmet szentelt annak, hogyan érintettem meg őt. Nagyon boldog voltam, amikor láttam, hogy pontosan úgy használta a kezeit a filmben, ahogyan én tettem.”

Ahogy az igazi Cheryl, Hunt is elhatározta, hogy őszinte lesz, bátor és kerüli a mesterkéltséget, amikor Hawkes karakterével kapcsolatban lép.

„Azt akartam, hogy szeressenek. Azt akartam, hogy öleljenek át, cirógassanak és értékeljenek. De a gyűlöletem saját magam felé és a félelmem túlságosan erős volt.”

-- Mark O’Brien: On Seeing a Sex Surrogate

Fura módon, aki a filmben először beszélget a szexről Mark O’Briennel, az egy pap. Brendan atya egyszer csak azon veszi magát észre, hogy az egyik hívővel nem pusztán hitről és meggyőződésről beszél, hanem a testi működésekről és a szüzesség elvesztéséről.

A szerepet William H. Macy kapta meg, aki nagyon sokféle szerepben tűnt már fel a filmvásznon. Macyt már az első pillanattól elbűvölte a téma. „Nagyon szokatlan volt a forgatókönyv volt, amit rendkívül jól írtak meg.”

Az első kihívást az jelentette Macy számára, hogy kialakítsa a saját megközelítését Brendan atya karakteréhez. Brendan atya segít abban, hogy a nyáj egyik tagja fizethessen a szexért, ami más körülmények között természetesen bűnnek minősült volna. „Szeretem ezt a papot, mert jó ember és csodálatos döntést hoz – mondja Macy. – Brendan atya beleképzeli magát Mark helyzetébe, és azt mondja: »Szívemből érzem és tudom, hogy Isten szabad utat engedne neki. Szóval, hajrá!« És ezért csodálom őt.”

„A gyönyörű kaliforniai templomban mindannyian kicsit kényelmetlennek éreztük, hogy szexről beszéljünk a forgatás alatt – ismerte be Macy. – De úgy gondolom, hogy Brendan atya abban hisz, hogy a templom olyan hely, ahol fontos dolgokról beszélhetünk, márpedig a szex nagyon fontos.”

„Az a vágyam, hogy szexuálisan szeressek és szeretve legyek, éppolyan erős, mint a magányom, és az attól való félelmem, hogy kitörjek belőle.”

-- Mark O’Brien: On Seeing a Sex Surrogate

A kezelés két különböző világot hoz össze: Berkeley liberális atmoszféráját és Mark O’Brien személyes világát, amit a vastüdő szűk határain belülről irányít.

Hogy mindkettő életre kelljen, Ben Lewin nagyon kreatív csapattal dolgozott együtt: Geoffrey Simpson operatőrrel, Lisa Bromwell vágóval, John Mott látványtervezővel és Justine Seymour jelmeztervezővel.

Simpson Red One digitális kamerát használt, hogy a félszeg és gyengéd pillanatokban is a szereplők közelében tudjon maradni. Mott a film látványát illetően törekedett arra, hogy úgy legyen valósághű, hogy semmi se vonhassa el a figyelmet a történetről. „A forgatókönyvben nagyon fontos a humor. Éppen ezért nem akartam, hogy a humor a látvány részeként is megjelenjen. A poénoknak a dialógusokban és a szituációkban kell érvényesülniük. Úgy gondoltam, ezek a dolgok nagyon fontosak a történet működéséhez.”

Végül Lewin: „Azt akartam, hogy közönség érezze, hogy ez a film más, mint a többi. Olyan váratlan élményben legyen részük, amiben korábban nem volt. Szeretném, ha ez a film katarzist nyújtana. Azt remélem, hogy az emberek úgy hagyják ott a mozikat, hogy tágabb perspektívából szemlélik az életüket.”