Tavaszi újdonságok a Minimaxszal
A tanulás mellett szükség van kikapcsolódásra is, erről gondoskodik a következő néhány hétben a Magyar Telekom és a Minimax közös együttműködése. A digitális eszközöknek köszönhetően pedig a gyerekek kedvenc mesehősei bárhol és bármikor elérhetővé válnak.
Március során a Magyar Telekom valamennyi IPTV és műholdas előfizetője – a Közszolgálati díjcsomaggal rendelkező előfizetők kivételével – számára elérhető lesz a Minimax. A tévécsatornát a szolgáltató előfizetői ezúttal nem csak saját helyén (54 EPG pozíció), hanem a 7. programhelyen, az ún. bónusz csatorna helyen is megtalálják. Bármelyik programhelyre érdemes lesz odakapcsolni, mivel a Minimax méltán népszerű meséinek folytatásai mellett országos premierrel is kedveskedik a kora tavaszi időszakban, így minden nap sok újdonságra számíthatnak a tévécsatorna nézői.
A vadonatúj sorozat pedig a már jól ismert őskori család, Croodék életének egy újabb fejezetébe kalauzol minket. A Croodék családfája című sorozat szereplői egy folyamatosan változó világban élnek, ahol jó, ha az embernek vannak barátai. Croodék és Bettermanék egyesítik erőiket, hogy egy új közösséget hozzanak létre az őskor legcsodálatosabb farmján. Az idevezető út során számtalan mulatságos kalandnak lehetünk szemtanúi, miközben riválisokból barátokká válik a két család. A műsor március elsején debütál a csatornán és jelentkezik új részekkel minden nap 17:00-kor.
Továbbá a Madagaszkár-rajongók örömére Alex, Gloria, Marty és Melman kölyökkori kalandjai folytatódnak a Mini Madagaszkár - Vár a nagyvilág második évadával, mindennap
16:30-kor.
Március 1-től a képernyős premieren túl a Telekom FilmKlubban is találkozhatnak a nézők a Minimax legnépszerűbb mesehőseivel. A Bezzeg az én időmben... című sorozat főhősének lélegzetelállító kalandjait követhetjük, ami sok meglepetést tartogat, hiszen Paul nem egy átlagos 10 éves srác, van egy különleges képessége. Ha egy felnőttől meghallja azt a bűvös mondatot, hogy „Bezzeg az én időmben...”, hirtelen időutazóvá válik és megtapasztalja, milyen volt az élet az illető 10 éves korában.
A csatorna kedvelői találkozhatnak még a cserfes testvérpár, Wendy és Marine kedves és vicces történeteivel is, amiben a két lány a kor- és jellembeli különbség, illetve a veszekedések ellenére tudja, a családjára és testvérére mindig számíthat az ember.
Akik pedig az otthontól távol sem szeretnének lemaradni a Minimax kedvenc szereplőinek kalandjairól, azok számára a Magyar Telekom TV GO alkalmazás nyújt megoldást, hogy bárhol, bármikor könnyedén elérhető legyen a Minimax műsora mobiltelefonon vagy tableten.