#SnyderCut: az út az Igazság Ligájáig

2013: miközben a Marvel sikert sikerre halmoz, a DC és a Warner gyakorlatilag sehol nem áll a nagy, közös mozis univerzumával. A problémára a Dark Knight trilógiát előző évben lezáró Christopher Nolan, David S. Goyer és Zack Synder hármasa ad megoldást, a Man of Steel (Az Acélember) hivatalosan is megnyitja a DC Extended Universe - DCEU - kapuit. 9 évvel később pedig ott tartunk, hogy Zack Snyder - ismét - történelmet írhat, de ezúttal sem a megfelelő okok miatt.

A Man of Steel egy olyan világba érkezett, ahol 5 évvel korábban “lefektették” a kor által a képregény-adaptációk felé támasztott elvárásokat: viccek, egoizmus, összekapcsolt filmek - de elsősorban minden második mondatban valami vicc.  És ezzel nincs semmi baj, ez a fajta olcsó one-liner parádé azóta is a legmeghatározóbb széria védjegye, amit lehet szeretni, utálni, vagy egyszerűen belefáradni és megunni.

A gond ott kezdődik, amikor az átlag néző - és a kritikusok - ezekkel az elvárásokkal ülnek be megnézni egy képregény alapján készült filmet. Egy könnyed esti popcorn-mozit várnak, két óra poénkodás és egy kis mutatós CGI bunyó a végére, majd 1-2 jelenet a végefőcím alá, hogy ha esetleg az előző két óra - vagy újabban évad - semmi érdemit nem hozott volna, akkor kicsit hangolódjanak a következőre.

A Man of Steel egy ilyen mezőnyben legalább akkora hátszéllel indult, mint a Ferrari a 2020-as szezonban: sem David S. Goyer, sem Christopher Nolan nem arról híres, hogy a forgatókönyveik kicsit is idomulnának az MCU-féle hangvételhez, Zack Snyder stílusa pedig minimum megosztó, de leginkább sokak által utál (bár arról megint órákat lehetne vitatkozni, hogy Snyder színvilága milyen “mosott”, miközben a legtöbb MCU filmmel csodát művelne egy alapos színkorrekció post-productionben…).

Nolan Batman-sikere után a Warner / DC valószínűleg nyugodt szívvel adott szabad kezet neki Superman revitalizálásában, és valószínűleg ez volt az utolsó értelmes döntésük, ami a DCEU közvetlen magját érintő filmeket - a “Snyder-verse”-t - érintette (Zachary Levi, mint Billy Batson / Captain Marvel - deal with it, Shazam a varázsló - például vitathatalanul tökéletes casting).

A Man of Steel jött, látott, győzött és vesztett egyszerre: hiába a vizuális orgia, Hans Zimmer tökéletes soundtrackje, az Isten vs. ember belső konfliktus kezelése, Superman “földi kontextusba” emelésének remek kivitelezése, a kritikusok és a közönség nem tudta értékelni a filmet, mert Clark ölt. És nagyjából ez maradt meg mindenkinek, mert ilyen még sosem történt, és hallatlan, meg amúgyis. A film “depresszív” - nem, kérem, a film nem “depresszív”, de kétségtelen, hogy nem az MCU receptet követi, és mert valami más irányt nyitni.

A Man of Steel képes volt olyan kontextusba helyezni Superman és Clark Kent történetét, ami nem csupán újra végigment a szokásos kérdéseken, de be is mutatta a karakter útját, miközben ezeket vitatja önmagában és megtalálja a helyét egy világban, ahova alapvetően soha nem tartozhat - mert sokkal több annál.

Mindezt olyan jeleneteken keresztül, ahol a nézőnek magának is fel kell tennie a kérdéseket, hogy ő vajon mit tenne az adott helyzetben: például többet ér-e a saját gyermeke élete, mint másik húsz? Hogyan állhat tétlenül, gyakorlatilag önző módon, és nézheti végig, ahogy az apját elragadja egy tornádó, miközben a kisujját alig kéne mozdítania, hogy megmentse?

A Man of Steel zseniális (https://pcpult.hu/film-sorozat/kulonvelemeny/az-acelember-a-film-amit-superman-megerdemel.html). Még - talán különösen - mai szemmel nézve is egy olyan film, amire bármilyen mozis univerzum büszkén tekinthetne, hogy belőle lettem én.

Batman v Superman - avagy Martha és az első #SnyderCut

Bár a számok nem jöttek úgy, ahogy a stúdió szerette volna, a szerelvény elhagyta az állomást. Három évvel később, 2016-ban megérkezett a Batman v Superman: Dawn of Justice, ami nem csak új Batman-t, de az első mozis Wonder Woman-t is elhozta. Valamint az első leckét a Warner fejeseinek, hogy esetleg nem kéne beleszólni abba, amihez nem értenek, de erről kicsit később.

A Batman v Superman önmagában egy kiváló The Dark Knight Returns adaptáció - ami nem is csoda, hiszen Zack saját bevallása szerint Frank Miller mesterművét vette alapul. Ennek megfelelően megkaptuk Batman-t, aki mindent és mindenkit lezúz, mert - alapvetően teljesen jogosan - meg van róla győződve, hogy Superman-nek meg kell mutatni, hogy van ember, aki le tudja győzni, és ha túlságosan feszíti a húrt, lesz, aki megállítja.

Igen, van egy ilyen Batman, és igen, Ben Affleck kiválóan hozta az öreg, megfáradt, meghasonlott karaktert.

Hibás döntés volt? Nem. Ha hibát keresünk, akkor mindenképp felróhatjuk, hogy az elkapkodott univerzum-építés miatt az ide vezető utat csak easter egg-ek jelezték - olyan események, melyeket legalább 2 filmen át kellett volna bemutatni, hogy ne csak azok tudjanak azonosulni Snyder Batman-jével, akik ismerik az alapanyagot.

MAAAARTHHHAAAAAA

Az ominózus Marha-jelenet, amit rengetegen szeretnek felhozni, hogy mekkora egy rakás szar, és ezt hogyan lehetett egyáltalán papírra vetni. Nos, ők azok, akik például nem figyeltek eléggé a Man of Steel-re, ahol gyönyörűen el volt ültetve ennek az egész “szarnak” az alapja.

Bár arra is kíváncsi lennék, hogy ki az, akiben alapvetően valaha is felmerült, hogy mind Batman, mind Superman anyját Martha-nak hívják - mert ugye külön-külön természetesnek vettük, hogy Martha Wayne és Martha Kent, de ez a kapcsolat valahogy nem állt össze soha. Kivéve itt, ami remek alapot adott a jelenetnek.

A másik, és erősebb alap még a Man of Steel-ben keresendő, méghozzá Zod Smallville-i látogatásakor: itt történik, hogy Martha Kent farmjára beugranak, majd elkezdik fojtogatni, mire Clark - és nem, nem Superman, bár a ruha ezt sugallja - teljes erőből nekiront, majd közli vele, hogy ne merészelje bántani az édesanyját.

Az Isten, aki talán az egyik legelemibb emberi érzést - az anya iránti szeretet - kimutatva ugrik fejest egy helyzetbe, nem törődve azzal, hogy mi lesz a vége. Egy a fontos, még pedig Martha megmentése.

És ez az, ami a hírhedt Martha-jelenet mögött van, és ezért volt zseniális Snyder húzása: nem, Bruce - és nem Batman - nem azért nem döfte át a kryptonitot Superman-en, mert ugyanúgy hívják az anyjukat, és ez instant öribari faktor.

Bruce, a név hallatán, eleve a saját anyjára gondolt, akit kisgyerekként nem tudott megmenteni, most pedig ott fekszik előtte Superman, aki egy fél mozdulattal elintézhetné, de az utolsó erőtartalékait nem erre használja, hanem arra, hogy Clark Kent nevében megkérje, hogy mentse meg azt az embert, aki a világ közepe számára - és ez az a pillanat, amikor Bruce ráébred, hogy Superman legalább annyira ember, ha nem jobban, mint a legtöbb földlakó (akik miatt egyébként rátért a brawler útra, csak ez nem lett a filmben kifejtve).

Ez nem random bullshit gépelés volt egy sötét pincében. Ez egy remekül átgondolt, végigvezetett, több filmen átívelő, zseniális gondolat manifesztációja. Mondhatnánk úgy is, hogy univerzum-építés felsőfokon.

Az első #SnyderCut

Valószínűleg ezzel már kevesen vannak tisztában, de a moziban látott Batman v Superman az eredeti Snyder-verzió egy elkorcsosult változata volt (bár még közel sem járunk a Josstice League szinthez).

A kronológia fel lett borítva, kulcsfontosságú jelenetek lettek kivágva mindössze azért, hogy a menetidő kellően rövid legyen. Ennek az eredménye a kritikus általános utálata lett, majd a “Snyder Cut” - Ultimate Edition - megjelenése után ugyanezen kritikusok bámulatos visszatáncolása követett.

Látszott tehát (és a mai napig látszik), hogy a közönség - nem a kritikusok - alapvetően még mindig vevő volt Zack elképzeléseire, és a problémát a stúdió vezetőinek a kontárkodása jelentette.

Josstice League

Ennek ellenére a Warner úgy gondolta, hogy egy reverse-MCU módszerrel, amolyan in medias res lehozzák a nagy filmet, aztán majd abból szépen építkeznek.

Snyder el is kezdte a munkát, leforgatta a Justice League-t, de a színfalak mögött már állt a bál. Az első teszteken a stúdió főnöksége teljesen ki volt borulva, hogy a film hosszú, de legfőképp túl sötét és nem elég vicces.

Ment a huza-vona, Zack nyakába varrtak két bébiszittert, újra kellett forgatni számos jelenetet, próbálták “feljavítani” a filmet. Erről már lehetett itt-ott olvasni, ám az igazi “buli” csak azután kezdődött, hogy Autumn, Snyderék örökbefogadott lánya öngyilkos lett.

A rendező, valamint felesége - aki egyben executive producerként szolgált a filmnél - úgy döntöttek, hogy nekik nem kell ez az egész, szeretnének otthon lenni a családdal, és egyszerűen elsétáltak a filmtől.

Ami azonban még mindig nem volt közel sem ahhoz a hangvételhez, amit a WB főnöksége akart, ezért végső megoldásként behozták Joss Whedon-t, aki ekkor már két Avengers filmet is a zsákjában tudhatott.

A hivatalos verzió szerint csak apró utómunkákat végzett, a valóság azonban ennél sokkal durvább: a két órás film közel 75%-át átírta, újraforgatta, vagy módosította annak érdekében, hogy passzoljon a teljesen átírt történethez.

Olyan végtelenül szükséges és “vicces” jelenetekkel tűzdelte tele, mint a Flash ráesik Wonder Woman melleire - amiről Gal Gadot is csak akkor értesült, amikor először látta a filmet -, vagy épp a hírhedt “Dosztojevszkij” jelenet. Mindemellett számos jelenetnél eltűntek szereplők, megváltozott a háttér, Steppenwolf maga is egy erősen gyerekbarát külsőt kapott… De odafent, a toronyban mindenki boldog volt, mert voltak viccek! Yay!

A többi pedig történelem. A moziba egy olyan amorf szörnyeteg került, ami közel sem hasonlított önmagára, de legalább próbálta imitálni az MCU összes addigi filmjét, a lehető legrosszabb módon. Whedon-t nem meglepő módon ki is rakták, mint macskát szaladgálni, lelőtték a Batgirl filmjét, a WB pedig azóta is próbál kármenteni.

#ReleaseTheSnyderCut

Az internet azonban nem felejt, és a Batman v Superman után sokan biztosak voltak benne, hogy amit láttak, az nem az, amit Zack Snyder letett az asztalra. Elindult a #releasethesnydercut mozgalom, amihez később Ben Affleck is csatlakozott (többek között), mielőtt szóltak volna neki, hogy ezt nem kéne (majd ki is rakták).

Snyder pedig szította a tüzet. Folyamatosan adott ki kisebb-nagyobb morzsákat, infókat, hogy mégis mi lett volna az ő filmjében - mert arról a mai napig fogalma nincs, hogy mi van a Josstice League-ben - hova tartott az 5 filmes történet, mi lett volna a következő állomás.

Persze a Warner túl büszke volt ahhoz, hogy beismerje: elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Ennek ellenére a nyomás nőtt, a mozgalom soha nem látott méreteket és dolgokat ért el (pl. a Time Square hirdetés), Zack infói pedig egyre világosabbá tették, hogy a Justice League és a Josstice League nem ugyanaz a két film.

A háttérben azért zajlottak a tárgyalások, és a Warner hajlott is arra, hogy elérhető legyen Snyder verziója - azonban ez még a félkész, CGI-mentes munkaverzió lett volna. Ebbe Zack természetesen nem ment bele, és addig ütötte a vasat, amíg a toronyban végül eljutottak odáig, hogy zöld utat adjanak.

Snyder megkapta a pénzt, hogy befejezhesse a verzióját, kiegészítette, felvett pár új jelenetet, helyreállította az eredeti CGI-t (Steppenwolf), olyan karaktereket helyezett vissza, mint Uxas (Darkseid), Goodness Granny, Desaad, Martian Manhunter, Yalan Gur, Superman ikonikus fekete ruhája (ami a Doomsday-story miatt elengedhetetlen), vagy Junkie XL eredeti soundtrackje.

#RestoreTheSnyderverse

Bár a film még két napot várat magára, a trailerek alapján már most azt szeretnék a rajongók, hogy az HBO Max folytassa Snyder eredeti történetét és biztosítsa a rendezőnek a szükséges forrásokat, hogy leforgathassa a maradék két filmet is.

Azt ugyan még nem tudni, hogy pontosan hol állunk majd a #SnyderCut végén, de az szinte biztosra vehető, hogy egy InJustice történet benne volt a pakliban.

Természetesen jelenleg semmi nem garantálja, hogy a Zack Snyder’s Justice League borítékolható sikere után lesz folytatás. Csak reménykedni tudunk. Addig is mindenkinek kötelessége (lenne) kivenni a részét és - ha másért nem is - előfizetni az HBO GO-ra, megnézni a filmet ott, támogatva - és validálva - ezzel mind Zack, mint a Warner döntését, és bebizonyítani, hogy igenis van igény a #SnyderVerse teljes megfilmesítésére.