Farkas: jó volt, de mást vártam

Hugh Jackman 13 évvel ezelőtt bújt először a Farkas bőrébe, azóta pedig gyakorlatilag elválaszthatatlan lett a karaktertől. Most, öt filmmel és bő egy évtizeddel később teljesen új területekre kalandozik - mind képletesen, mind szó szerint. Jean Grey halálát követően száműzetésbe vonul a hegyekbe, majd egy elfeledett második világháborús emlék felbukkanása Japánba repíti Logant, ahol életében először szembe kell néznie a halállal.

A történet Chris Claremont és Frank Miller ‘80-as évekbeli The Wolverine című képregényén alapul, ahol a Farkasnak szembe kell néznie a halhatatlanságával járó átkokkal, a szerettei elvesztésével valamint a ténnyel, hogy gyakorlatilag soha nem élhet teljes életet, mert bármit is tesz, a másik meg fog halni.

Ez pedig remek kiinduló pontot ad a filmnek, hiszen Jean Grey halálával - ami szükséges áldozat volt - gyakorlatilag minden elveszített, amiért érdemes lett volna élnie. Viszont a képességének köszönhetően örökké kísérteni fogja a dolog és nem tehet ellene semmit. 

Hasonló volt a felállás a Doctor Who harmadik évadában is, ahol Richard Lazarus feszegette az örökélet, valamint az azzal járó előnyök kérdését - majd erre kontrázott rá a Doctor, aki már számtalan társát elvesztette és tisztában van vele, hogy a kvázi halhatatlansága miatt ő sem fog soha teljes életet élni. 

Akárcsak David Tennant, Hugh Jackman is remekül jelenítette meg ezt a belső vívódást.

Egy kicsit sötétebb tónusú, nem a Vasemberben (Iron Man) vagy a Thorban megszokott Marvel-hangulat, de ez abszolút az előnyére válik. Egyszerűen zseniális, ahogy Logan a szemünk láttára válik a halhatatlan zúzógépből szépen-lassan egyszerű emberré, aki nem hagyatkozhat többé a regenerálódására - de ez egy percig sem állítja meg abban, hogy teljesítse a feladatát. Még a halál küszöbén sem hajlandó elfogadni a gondolatot, hogy elbukjon. És ez az, amitől Farkas a Farkas - na meg a maga kimért modorától, ami természetesen most sem marad, csak úgy, mint az X-Men: Az Elsők (X-Men: First Class) legjobb jelenetében.

Természetesen Logan mellett jó pár mutáns felbukkan a filmben, bár alapvetően elmondható, hogy nem a mutáns dolog a film fő vezérszála. Ott vannak, de igazából az, hogy pontosan mire képesek nem oszt, nem szoroz. Egyedül talán Vipera (Viper) az, akinek igazán kiemelkedő és kellően őrült karaktere van - sajnos azonban semmit nem tudunk meg róla azon kívül, hogy ő kezelte a haldokló Yashadat, akit még Farkas mentett meg a második világháborúban. De hogy mégis mit akart pontosan elérni, azt nem tudjuk. 

Ugyanígy nem bír nagyobb jelentőséggel a mások halálát előre látó Yukio sem, illetve a jóárasított Hawkeyeként beálló pajti, Harada sem, akiről nem is értettem, hogy igazából mi a fenét keres a filmben. Gyakorlatilag semmi haszna, bár legalább annyira jól és látványosan szórta az áldást, mint az amerikai kiadása. A legnagyobb ziccer mégis a Silver Samurai kérdése, aki nem hogy meglepetést nem jelentett, de gyakorlatilag még egy tisztességes harcot sem hozott össze - csak egy gyors manikűrt. Amiért viszont minden elismerésem, hogy meg merték lépni.

De még mielőtt valaki félreértene: a Farkas (The Wolverine) egy jó film, remek akciójelenetekkel és egy nagyon szépen kibontakozó karakterfejlődéssel és mögöttes gondolatokkal. De az utolsó fél órában gyakorlatilag azt éreztem, hogy valahol elfogyott a kreativitás és nem igazán akartak tovább foglalkozni Logan lelki vívódásával. Pedig tényleg zseniálisan vezették fel az egészet és csihi-puhiban sem volt hiány, Jean Greyt pedig valami hihetetlen okos módon hozták vissza. De egyszer csak elzárták a kreatív csapot és egy gyors vágással lerendezték az egészet és Logan már indult is fraget gyűjteni. Ami egyébként saccra magasabb volt, mint amit az eddigi filmek alatt sikerült összeszednie.

Persze az is lehet - és ez a valószínűbb felállás - hogy a teljesen szokatlan, új stílusú alapfelállás és kibontakozás miatt nem ezt vártam a végére és ezért álltam fel keserű szájízzel a székből. Mert ha azt mondanám, hogy egyáltalán nem tetszett a film, akkor hazudnék. Viszont nagyon sok helyen úgy éreztem, hogy egyszerűen nem volt kedvük - vagy nem tudtak hogyan - továbbhaladni. Pedig még a múlt és a jelen összekötése is egész ügyesen lett megoldva anélkül, hogy egy pillanatra is eszünkbe juttatta volna a 2009-es, kifejezetten gyengére sikerült próbálkozást.

Az effektek a helyükön voltak, a CGI is teljesen korrekt volt, ráadásul arra is figyeltek, hogy ne nagyon látszódjon az esetleges jóárasított VFX. Szóval mindent összevetve tényleg egy remek filmnek kellett volna megszületnie, de valahogy hiányzott a katarzis...

… aztán jött a stáblista utáni jelenet, ami szerintem az eddigi legjobb, amit Marvel filmben láttunk. És amikor azt hinné az ember, hogy oké, megvolt a WTF és OMG pillanat, akkor jön a második bumm - amire szerintem végképp nem számított senki.

Összességében tehát a film maga nagyon jó, az alapötlet és a történet kibontakozása nagyon tetszett, de mint jó pár esetben, most is úgy éreztem, hogy a végére elfogyott a kreativitás. Persze ezt remekül ellensúlyozta Logan utolsó húsz percben lefolytatott Terminator-hadjárata, de azért vannak olyan pontjai a történetnek, ahol erősen sántít a dolog. 

Ettől függetlenül szerintem senkinek nem fog csalódást okozni, de azt is el kell fogadni, hogy nem vagyunk egyformák és valószínűleg nem én leszek az egyetlen, aki az eredeti vonalat követte volna a teljes filmen át.