2012 - Világvége hangulat
Nos, nem is tudom hol kezdjem. Nem várok sokat ezektől a világvége, fusson, ki merre lát filmektől manapság. Itt is arra számítottam, hogy majd minden veszni látszik, majd Bruce Willis egyszer csak megjelenik, és egy fúrópajzzsal a Föld közepébe ásva, Arnold bácsival karöltve visszataszigálják a tektonikus lemezeket. No de kanyarodjunk vissza a filmhez, mert nem egészen ez történt :)
A filmet az a Roland Emmerich rendezte és írta, aki nem kisebb filmekért felelős, mint a Godzilla, A 13. emelet, A függetlenség napja, vagy akár a Csillagkapu mozifilm. Mindegyikről tudjuk, hogy nem veti meg a humort, hiába van is itt a világvége. Természetesen ez most sem volt másképp, ám szerintem most jelentősen átbillent a vígjáték oldalára a mérleg nyelve. A 2 és fél óra alatt könnyesre röhögtem magamat a székben ülve, és ez nem csak a saját retardáltságomnak tudható be, hiszen az egész nézőtér egy emberként tört ki hangos nevetésben minden második percben.
Nekem eléggé amolyan in medias res-nek tűnt az egész, de ez nem zavart, legalább pörgős volt, nem fél óra altatásos felvezetést kaptunk :)
Úgy tűnik, ha Danny Glover éppen nem a csúnya, gonosz és büdös Predatortól próbálja megvédeni a golyóbisunkat, nem kisebb feladatot tűz ki maga elé, mint hogy megállítja a világvégét, és megment mindenkit. Höhö, micsoda nemes lélek. Első az önfeláldozás! Természetesen, amikor a morálisan és erkölcsileg helyes döntést kell meghozni, készségesen maradt a Fehér Házban, hátha sikerül neki. Naná, hogy elbukta, de legalább mártírként. De ugorjunk is Danny bácsitól vissza a filmhez, hiszen mégsem róla szólt.
Természetesen minden elem megvan a filmben, ami manapság kell a népnek. Adott a tudós, aki felfedezi, mekkora szarban is vagyunk, a "nagykutyák" - jelen esetben a G8 - akiknek kész tervük van eme apró probléma, miszerint a világ elpusztul, megoldására, aztán ott van még az elvált apuka 2 gyerekkel (akik nem ütik meg a 8 évet), valamint a felesége menő, új pasija, aki porséval jár. Ja és ne felejtsük el a bolond konspirológust, akit mindenki lehülyéz az első 3 percben, majd bebizonyosodik, hogy igaza volt mégis. Bár hiába a sablonos történet, a tálalás nagyon ott volt :)
Sajnos a katasztrófa és dráma vonulat szinte magától értetődő minden egyes képkockában, a következő jelent/történés pontosan megjósolható. Persze voltak nagyon vicces jelenetek is. Nekem kettő kifejezett kedvencem volt.
Az egyik, amikor leszállnak a sivatag közepén, hogy megtankolják a repülőt. Emlékszünk még, amikor írtam azt az apró problémát, hogy megsemmisül az egész bolygó? Nos, ez persze csak akkor éri el a nagy semmi közepén lévő kerozin töltő állomást - ami "véletlenül" tele van kerozinnal -, amikor kedvenc semmihez nem értő, csak a dolgok közepébe csöppent apuka hősünk a mozgó repülőből kiugorva odaugrik, kiakasztja a pisztolyt, majd elkezdi tölteni az anyagot a gépbe. Természetesen felszállás előtt még sürgősen meg kell keresnie a hegytetőről az apokalipszist élőben tudósító konspirológus barátunkat, aki inkább a "ha már kijöttem megnézni, bele pusztulok, ha addig élek is" felfogással addig is élt. Semmi gond, a térkép a titkos űrhajó raktárhoz a lakókocsiban van (amivel felmentek a hegyre), gyorsan spuri a kocsiba, irány lefelé. Itt már kisebb szuper-vulkánná alakul a Yellowstone park, mindenfelé nagy, tüzes darabok röpködnek. Az egyik még el is találja a lefelé robogó autót, ami ahelyett hogy felrobbanna, vagy a levegőbe repülne (ebben nem teljesen vagyok biztos, mivel a fizika nem az én területem), lángoló hátsóval turbózva tovább robog a kifutópálya felé. Ott csak utolérte a csúnya végzet, bár egy apróbb földregés okozta szakadékba zuhanás formájában. Főhősünk, aki még mindig a térképet kereste, zuhan lefelé az autóval, majd a nagy családi "papa, neeeee :brühühühü:" pillanat végén kimászik a szakadékból, kezében a térképpel. LOL.
A másik kedvenc szintén repülős jelenet, bár ez már Vegasban játszódik. A város darabjaira hullik (szó szerint), de a kifutópálya sértetlen, és a fények is rendesen működnek. De a városban totál áramszünet tombol. A világvége mellett. :)
Na de ennyi negatív megjegyzés mellett ideje lenne leírni, hogy jó dolgok is voltak a filmben. Emmerich nagyon fárasztó és beteg poénjai hihetetlen módon fordították a nagy katasztrófafilmet egy még hatalmasabb tragikomédiába. Az egyik legviccesebb jelenet (nem fogom mindet felsorolni, mert túl hosszú lenne a post :)), amikor is a Kínában lévő világmegmentő bárka-bázisra vitték az állatokat. Mert ugye azért a Noé életérzésnek adni kellett :). Na de visszakanyarodva, helikopterre fellógatva szállították a Himalája gyomrába a zsiráfokat, elefántokat, orrszarvúkat, meg sok minden egyéb afrikai állatokat, de kérem szépen nem ám akárhogy. Hát mikor láttak ezek az állatok havat, meg 40°C-nál hidegebbet? Naugye. Kérem szépen, szerintem mindenki látott már ilyen pincsi-pulcsikat. Tudjátok, amikor a nyalóka kutya be van csomagolva valami rózsaszín anyagba. Na képzeljük el ugyanezt az elefánton és a zsiráfon. Amint egy helikopterről lógnak. Szerintem nem kell tovább részleteznem :)
Összességében, kellemesen csalódtam a filmben. Az első 10 perc nagyon pörgősre sikeredett, utána kicsit leült a történet, de összességében nem volt túlzottan unalmas része. Nagy fordulatokra természetesen ne számítson senki, de a humor az elsőosztályú. A CGI-k nagyon szépen meg vannak csinálva, nagyon látványos az egész film. Egyetlen hibája csak az, hogy szinkronosan kerül vetítésre. Bár egész tűrhetőnek bizonyult :) És még Schwarzi bácsi is feltűnik egy jelenet erejéig, mint California kormányzója.
És így a végére még egy zárógondolat, bár ez inkább csak amolyan szar poén, de úgyis mosolyogni fog rajta mindenki. :)
Természetesen előre lehetett tudni, hogy nem semmisül meg a Föld, hiszen a delfinek egy pillanatig sem mutatták a távozás egyetlen apró jelét sem. :D